Úti beszámolók

2011. január 9. Zajnát hegyek


Nagyobb térképre váltás


Budai-hegység túra: Pilisvörösvár – Zajnát hegyek – Pilisvörösvár

A gyengébbek már a találkozóhely megtalálásán elvéreztek. A helyieknek a Pfeiffer kápolna nem jelent semmit, elküldenek valamelyik templomhoz. Andrástól kértünk telefonos segítséget, és kiderült, Pfeiffer írói álneve Friedrich Schiller volt és gimnáziumot neveztek el róla Pilsvörösváron.
A megenyhült időjárás miatt kicsit aggodalmas volt, hogy mekkora sár lesz az erdőben. Lehet, hogy ez rettentette vissza az ifjúsági tagozatot, mindenesetre tanulásra, vizsgára készülésre, és hasonló nevetséges indokokra való hivatkozással lelkesen távolmaradtak. Azért így is szép számmal összegyűltünk, szokás szerint mindenkit megvártunk, addig fogyasztottuk Gabi finom pogácsáját, hogy ne kelljen szegénynek sokat cipelni.
Némi útkeresés után nekivágtunk a Zajnát hegyek meghódításának. Az ösvények jól járhatók voltak, mindössze egy csúszós lejtő tette próbára bakancsaink futófelületét, de azt is mindenki baleset nélkül megoldotta. Az erdő szép havas volt, a hegy meg nem túl magas, így a túra kiválóan megfelelt az év első túrájának, ezután már sokkal sportosabb feladatok következnek. (Lásd Kinizsi 20/40/60/80/100, sőt több!)
Értékátadás címén tanultunk egy új szót az erdei plakátokról, ez a „gázpászta”, aki ott volt tudja mi az, aki meg nem, magára vessen. Kriszta a megmondhatója, milyen veszélyes dolog, mennyire csúszik a kanyarban.
A nap koronája a pilisvörösvári EMIL cukrászdában tett látogatás volt, ahol a véletlenül elhullajtott kalóriáinkat újakra cseréltük.
Mindenki jól érezte magát. Köszönjük a szervezést!

H. Imre

fényképek