Úti beszámolók

2008. június 16.
Velencei tó - Székesfehérvár

Kedves Barátaim!

A Velencei-tó körül tett túráról szeretnék röviden beszámolni, főleg azok kedvéért, akik kihagyták. Remek időjárás volt a kerékpározáshoz, még ha reggel ez nem is így indult, nem volt kánikulai meleg, és az eső is megkímélt minket. Az út helyenként próbára tette fizikai teljesítőképességünket az emelkedők által, végül 60 km fölött volt az út teljes hossza. Tettünk néhány kitérőt az út során, megnéztük a nadapi szintezési ősjegyet, ennek érdekessége, hogy az Adriai-tengerhez mérten mutatja a földrajzi magasságot.
Szintezési ősjegy

Megálltunk Pákozdon a Donnál elesett áldozatok emlékművénél és a 1848-as emlékműnél. Mindkét helyen remek előadást hallhattunk András bácsitól a hely szellemének megfelelő témában, mely történelmi ismereteinket felfrissítette, kiegészítette.
Pákozd

Elmentünk Székesfehérvárra, megnéztük a Bory-várat, melyet a XIX-XX. században élő Bory Jenő szobrászművész épített, az épületben a művész és festőművész felesége több művét is megtekinthettük, és a bájos kertben sétálhattunk.
A Bory vár honlapja

Ezen kívül szokás szerint helyenként megálltunk egy-egy fagyira vagy egyéb nyalánkságra, és miközben kiszuszogtuk magunkat, megbeszéltük fontos dolgainkat.

Ágota