Úti beszámolók

2012.június 17.

Agárd - Pákozd - Szúnyog-sziget - Velence - Agárd
kb. 40 km.


Kerékpáros útvonal 1678890 - powered by Bikemap 


Nagyon vártuk már Nándi túráját! A beígért kánikulai napra nagyon jó ötletnek tűnt a Velencei-tó kerülés. Néhányan, lelkes környzetbarátként, lerövidítettük kicsit az autóval megteendő távot, és egy órával a kiírt találkozási idő előtt Martonvásáron találkoztunk. Nekivágtunk, de bizony a Nap már 10 óra előtt kitett magáért, így néhány percre meg kellett állnunk az árnyékban, akklimatizálódni.
Végre odaértünk a találkozási pontra, ahol a túravezető és a csapat zöme már várt minket. Néhány perc kellemes csevej, majd Nándi túraismertetése után nekivágtunk. A Futballakadémiát menet közben néztük csak meg, a Pálinkafőzde előtt viszont megálltunk egy percre. Itt derült ki, hogy csak egy fényképezőgép van nálunk, és Laci inkább nézelődik mint fényképez. Megválasztottuk hát Zsuzsit, távollétében, egyesületi fotósnak.
A tó dél-keleti oldalán végig a bringaúton bicikliztünk, délelőtt lévén még nem lepték el teljesen a gyalogosok. A nyaralókat elhagyva a tó csücskében Pákozd felé folytattuk az utat. A beígért jó idő már kissé túlságosan is jó lett! Alig tudtak a gyorsabbak árnyékot találni, ahol bevárhatják a többieket. Andrásbá defektet kapott, percekig tartott, míg árnyékos helyre tolta a bringát javításra.
Pákozdon ez alkalommal a tankot "másztuk meg", az emlékműnél hétágra sütött a nap, árnyat adó fák híján. Innen fölküzdöttük magunkat a Don-kanyar emlékkápolnához. Ez alkalommal csak pihengettünk itt.
A Szúnyog-sziget következett. Nagyon vártam már, mert még nem jártam arra. A műholdkép szerint ez valóságos szigetcsoport, amit a földről nézve nemigen lehet látni a magas nádas miatt. Sajnos, senki nem fényképezte le a szúnyogismertető táblát, pedig sok érdekességet olvashattunk róluk. (Azért megszereztem a képét! Föltettem az albumba.) Úgy tűnik, a Velencei-tónak is az északi partja a szebb, örömmel nézelődtünk.
Aztán újból odaértünk a nyaralóövezethez. Mostanára már megteltek a strandok, kerülgetni kellett a fagyizókat, lángosozókat. Alig vátuk, hogy visszaérjünk Agárdra, hogy mi is csatlakozhassunk hozzájuk!
Köszönjük a - még ilyen kánikulában is - szép túrát Nándinak!

Kriszta

Zsuzsié helyett Laci képei az albumokban láthatók.