Végre elérkezett a szeptember első hétvégéje! Az időjárás különösen kedvezőre fordult. Szombaton kora reggel nagy gonddal készülődtünk, mert tudtuk, hogy hiába van nappal nyári meleg, az éjszakák már hűvösek. A tavalyelőtt megkedvelt kemping idén már sajnos nem üzemelt, így a Szabics-kikötőben vertünk tábort. Amikor végre rátaláltunk!
A sátorverés, biciklik üzembe állítása kissé hosszabbra nyúlt a tervezettnél, ezért dél tájban indultunk el. Azaz csak indultunk volna, mert defekt, darázscsípés mindjárt az út elején közbeszólt.
András közben megtalálta a helyes utat. Nekilódultunk.
Az edzettek messzire előre mentek, mi kissé lemaradva követtük őket. Igyekeztünk a főutat elkerülni, amíg csak lehet, ezért Egyek felé haladtunk. Az út kétharmadánál már kénytelenek voltunk a 33-as főúton biciklizni tovább. Nem is volt szörnyű! A Kilenclyukú hídnál megálltunk kicsit nézelődni, tanakodni, aztán Kata vezetésével megtekintettük a Madárkórházat. Neki személyes ismerősei az ott ápolt szárnyasok, hiszen az egész nyarat ott töltötte állatorvos gyakornokként. Tulajdonképpen szomorú látni a sok áramütött, sérült ragadózó madarat, gólyát. Vannak köztük olyanok, akik már az egész életüket itt fogják tölteni.
Ki csokit, ki kávét, ki ásványvizet szeretett volna venni, így kicsit szétszéledtünk, mert a főszezon már jócskán elmúlt, és a fő téren nem lehetett már mindent kapni. Aztán elindultunk visszafelé a kempingbe. Ez alkalommal végig a 33-ason haladtunk, a csapat eleje lelkesen hajtva, ösztökélve egymást. Én még odafelé próbálkoztam egy ideig a nyakukon maradni, mondanom se kelljen, nem soká sikerült. Visszafelé hol Erikáékkal, hol Lucával, hol egyedül tekertem.
Valamivel később értünk a kempingbe, mint eleinte terveztük, de ripsz-ropsz meghámoztuk a krumplit, felvágtuk a hagymát, Erika tüzet gyújtott. Azért is választottuk a paprikás krumplit, mert tudtuk, hogy az hamar elkészül. Már így is sötét volt, mire asztalhoz ültünk, és jóízűen lakmároztunk. A szülői értekezlet természetesen nem maradt el, de én már vigyáztam, nehogy pórul járjak, mint tavaly. Még jó darabig beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk azoktól, akiket odahaza várt a meleg ágy. Lassacskán mi is becihelődtünk a sátrainkba, rettenetesen felöltözve, betakaródzva. Rövidesen kiderült, hogy egyáltalán nincs annyira hideg. Alig győztem megszabadulni a pulóverektől, vastag nadrágtól!
Bár rettenetesen megvisel a sátorban alvás, mégis nagyon szeretem. Reggel feltápászkodtunk, nekiálltunk teát, kávét főzni, majd új tüzet raktunk és megfőztük a megmaradt virsliket. Legalább a rengeteg kenyérből is fogyott.
András javaslatára többen a biciklizést választották délelőtti programnak, de mi néhányan maradtunk az Ártéri sétaút végigjárása mellett. Motorcsónakkal vittek át minket, és ott magunkra hagytak. Elolvasgattuk a táblákat, végigjártuk a sétautat, csapkodtuk a szúnyogokat. Békés, Tüskevárt idéző hangulata van a helynek.
Mire visszaértünk, a bringások is sorra megérkeztek. Mi családostul megfürödtünk a Tisza tóban, nagyon kellemes volt.
Imiék példáját követve lassan mindenki beült a közeli haLjó étterembe halászlét enni. Nagy sokára végeztünk az ebéddel, mi (olasz család), kis híján egymással is, aztán elindultunk haza. Poroszlón nem hagytuk ki a Kata által ajánlott réteses néni bódéját, és jól tettük. Nem tudtuk ugyan helyben megkóstolni, de itthon megállapítottuk, hogy érdemes volt megállni, és ha valaki arra jár, megkérjük, hogy hozzon.
Köszönöm, hogy eljöttetek, Andrásnak a túravezetést, Katának az idegenvezetést, a lányoknak a főzést, fiúknak az innivalókat. Igazi jó egyesületi hétvége volt!