Végre! Ismét biciklis hétvége!!! Az időjárás és az egyéb körülmények eddig nem nagyon kedveztek ebben az évben, de most eljött a mi időnk!
A hétvégét Botos Imi szervezte – szívét-lelkét beleadta, tanúsíthatom. Erikával leutaztak terepszemlét tartani és klassz programokat is kitaláltak.
Pénteken kezdődött a menet: ki így, ki úgy, de estére mindenki odaért a táborhelyre. Ami pedig nem volt egyszerű, hiszen a péntek reggel szörnyű izgalmakkal kezdődött: éhgyomorra kaptuk a telefont, hogy a megbeszélt szálláshelyünket, a Szabics Kikötőt, elvitte egy kóbor vihar az előző éjszaka. Most mit csinálunk? – kérdezte Imi többször is, páni rémülettel a szemében. De mint minden, ez is megoldódott és rövid időn belül már meg is volt az új szállás: a Tóparti Kempingben kaptunk helyet. Szerencsére sikeredett – többé-kevésbé – minden résztvevőt értesíteni a változásról, még a Szabaka famíliát és Ágotát is, akik, igen bátor módon itthonról indultak biciklivel aznap reggel. Szép teljesítmény volt!
A kemping teljesen jó volt, füves, árnyas, fás, tavas, szúnyogban gazdag hatalmas terület, ahol kényelmesen elfértünk a számtalan sátrunkkal és autóinkkal és a poggyászunk nagy részét kitevő szúnyogirtó készleteinkkel. Ez az este a berendezkedéssel és tábortűzzel és szalonnasütéssel telt, és hosszúra nyúlt a traccsparti miatt, hiszen már régen voltunk ennyien együtt.
Szombaton nyeregbe kaptunk és indulás, körbe a Tisza-tó körül. Igen szerencsés döntés volt, hogy a rövid szakaszt, ahol nem vezetett bicikliút, reggel tegyük meg, mert még nem vagyunk fáradtak és jobban tudunk figyelni a forgalomra, ahogy ott pilinckázunk a 33-as út szélén. Annál is inkább jó döntés volt, mert az útnak a két oldalából ez volt a jobbik: a visszafelé vezető oldalon kráterek és gyűrődések tarkították, egyáltalán, úgy nézett ki, mintha a két oldal két különböző érából származott volna. De hát ez csak 9 km volt és már ott is voltunk Poroszlón, ahol kezdődött a szépen kiépített út a gát tetején, a tó körül. Az út jó volt, kényelmesen lehetett haladni és a táj is mutatós volt. A tó kimondottan izgalmasnak látszott, és nagyon sajnáltam, hogy nem hoztunk csónakot, hogy ringatózhassunk egy kicsit – persze, a sok szurkálós kis haverral együtt.
Kicsit szomorú látvány volt a visszahúzódott áradás nyoma a tóparton: ellapult és sáros növényzet, semmi fű – de a horgászokat semmi nem tartotta vissza: rengetegen ücsörögtek a parton, azon a szomorú sávon és voltak, akik még sátrat is állítottak! Szenvedély és elszántság. Mellesleg ezt éreztem én is, amikor a félút után feltámadt örök barátom /ellenségem?/, a Szembeszél, ami képes volt ismét elhitetni velem, hogy egy láthatóan lapos úton FELFELÉ tekerek.
Dél körül Dinnyésháton megálltunk megpihenni, enni, inni, stb. Valamennyien bedőltünk a fagylaltos pult vonzásának: mint kiderült, inkább ne tettük volna. Több kitérő árán meglátogattuk a Kiskörei Víztározót /mintha a helyiek sem lennének vele tisztában, hogy is jutunk oda pontosan/ – a környék kissé elhanyagoltnak tűnt és a tiltó táblák is elég furák voltak: mintha hirtelen visszaléptünk volna 30 évet az időben: beton és gaz, mintha egy elfeledett területen kóborolnánk, a táblák vajon élnek, vagy csak itt maradtak???... Maga a zsilip persze lenyűgöző építmény és belebámulni az alant örvénylő vízbe felszabadító érzés!
Utunk vége felé kissé beborult, amiért tulajdonképpen hálásak is voltunk: nem abban a hihetetlen hőségben kellett tekernünk! Az idő ránk ijesztett egy pár csepp esővel is, de végül nem váltotta be komolyan a fenyegetést.
A táborba visszaérve jött a következő programpont: vártuk a vacsorát!!! Ugyanis halászlét rendelt Imi egy ismerősétől, aki beleadott apait-anyait és egy akkora adag levest kaptunk végül, elkerekedett a szemünk, ennyit nem is tudunk megenni! Nagyon finom volt és a napi fáradalmak után elég jó huzata volt a társaságnak, mert a jó részét el is tüntettük. Hozzá kell tennem, hogy ezen az estén már nem tudtunk olyan sokáig fennmaradni! Vacsora előtt a vállalkozó szellemek beszorítottak egy kis tóban fürdést is a napi menübe.
Vasárnap reggel első műsorszámunk Török Zsóka fazekasmester műhelye volt, aki volt olyan kedves és bezsúfolt minket az aznapi kiállítási programja elé: körbevezetett a műhelyében és mesélt pár szót a környékbeli fazekasság történetéről, motívumkincséről és egyéb jellegzetességeiről, amit aztán élőben is szemügyre vehettünk a polcokon sorakozó darabokon. Én magam teljesen el voltam ragadtatva: egyszerűség és szépség, mindez a kétkezi munka eredménye, amit aztán a mindennapokban, használati tárgyakban viszontláthatunk és kézbe vehetünk. Szerencsém, hogy hirtelen nem kellett a minták közül választanom: nehéz lett volna dönteni!
A következő tervezett programunkat sajnos ismét meghiúsította az IDŐ: az ártéri séta, madarak és tiszavirágzás – vérzett a szívünk, nagyon szerettük volna megnézni, de hát a csütörtöki vihar megközelíthetetlenné áztatta a terepet, fákat döntött az ösvényekre.
Így aztán tettünk még egy kisebb kört a városban és visszakarikáztunk a kempingbe. Megettük a madárlátta halászlé-maradékunkat /pont elég volt a megmaradt társaságnak/, aztán kényelmesen összekészülődtünk és indulás haza. Jól sikerült hétvége volt, már csak azért is élvezetes, hiszen olyan régen nem volt részünk ilyesmiben. Az idő is kegyes volt hozzánk, meleg volt – napsütés és szellő, tökéletes párosítás -, és végül az eső is elkerült. Imiéknek pedig köszönjük szépen a szervezést és a törődést, hogy végül minden zökkenőmentesen zajlott és mindenki jól érezte magát, aki csak ott volt!
Térkép itt