Úti beszámolók

2011. szeptember 18.

Süttő – Neszmély Hilltop – Dunaszentmiklós – Szomód - Tata – Agostyán – Tardos – Bikol – Süttő
Kb.: 55-60km


Nagyobb térképre váltás

A találkozó Süttőnél volt, a Duna mellet. Szép számmal összejöttünk! Már rég voltunk ilyen sokan egy túrán. Jókedvű készülődés, beszélgetés és egy kis eligazítás után csatarendbe álltunk és útnak indultunk.

Pár száz méter megtétele után hatalmas vörös porfelhőt láttunk tornyosodni, ahogy a hegy mögül lassan a Duna felé kúszott. Kőfejtő lenne itt, vagy mi a szösz – gondolkodtam, miközben azt néztem, hogy mind az utat, mind a környező házakat belepi…
Neszmélyig az út (kb 5 km) egy „kellemes” kis emelkedő volt. Az ügyesek felhajtottak (és ott végelgyengültek) a még ügyesebbek vettek egy laza sétát tartalékolva az energiát a még előttünk álló 50-60 km-re.
Felérve a „hegytetőre” megcsodálhattuk a gyönyörűen rendbe hozott és rendben tartott szőlőket és a mellettük épített luxusszállót, hatalmas, panorámaablakos, éttermével. Apró baki sajnos – kitől is? – hogy az ablakokból pontosan a vörös porfelhő okozójára látni. Mely itt már nyilvánvalóvá vált – a vörösiszap-tározó tetejéről hordja a szél a salakszerű anyagot, több km-en át, messze, még a Dunán túl is
Kis pihenő után továbbindultunk, már sokkal könnyedebb terepen. Haladtunk is rendesen, csak egy rövid időre álltunk meg egyszer, bevárni a csapat végét és mentünk is tova Tatáig.

Tatán először a várkertben pihentünk meg. Elfogyasztottuk az enni-innivalókat, „házisütiztünk” és szemrevételeztük az építményeket. Tartottunk egy kis irodalmi, főként mondatalkotási polémiát András észrevételei alapján, majd Árpi tolmácsolásában hallhattunk érdekességeket Tata és a vár történelméből.
Megkerülve a tavat, Kriszta mondott pár szót a vízimalmokról, hajdani működésükről, jelentőségükről. Ezután egy fagyizót néztünk meg közelebbről és alkottunk véleményt tevékenységéről
Akik rendesek és este is elolvassák a körleveleket – nos, ők tudták, hogy fürdésre is van lehetőség! Én nem voltam ilyen rendes, így ebből a programból sajna kimaradtam… Vigaszképpen elmentünk néhányan egy palacsintázóba bú felejteni. ☺ Azért persze én is bementem egy kicsit a tóba. Ha megmártózni nem is tudtam, de nagyon jól esett, a hűs víz simogató hullámait érezni a lábamon, amely így is kellemes, frissítő hatású volt.

Ó! Innen már csak egy kis emelkedő lesz, de könnyű szakasz… - hallottuk az előrejelzést.
Kis emelkedő persze! (végül is nem függőleges) Több, nagyon hosszú km-en át. Agostyánnál bevártuk egymást (és megpihentünk). Mikor Móni is odaért nevetve mondta, érzi ám, hogy őt szidjuk! De, hát autóval nem tűnt vészesnek, amikor erre jártak Megbeszéltük, hogy azon a bizonyos „nagyonjólesős” extrém-gerecse-túrán már jártunk erre – csak akkor a másik irányba haladtunk, jóval haladósabban. Ez a „könnyű szakasz” még folytatódott. Amikor megelőztem Nándit nevetett rajtam, hogy minek kínzom magam, ő kényelmesen sétál felfelé 5,6 km/h-val, tolva a biciklijét. -Nem baj! Akkor is felmegyek! – és elszáguldoztam mellette, legalább 6,2 km/h sebességgel!!! Nem lógott ám nagyon a nyelvem!
Hha! De felértünk! És kisvártatva csodálatos lejtmenet következett!!! Nem írom le mennyivel, mert ugye mindenki betartotta a kerékpárosokra kiszabott sebességhatárt – de fantasztikus volt tényleg!
A tardosi tó mellett meghallgattuk Mónit, a Tardosiak múltjáról, hagyományaikról, munkájukról és lassú „feledésbe merülésükről”.

Innen már tényleg csak „percekre” voltunk a kocsiktól. Visszaérve megbeszéltük, hogy ez egy remek túra volt! Az útvonal, az értékátadások, az időjárás, a hangulat, minden tökéletes volt! Leszereltük magunkat, felszereltük a bicókat a kocsikra, majd jóleső érzéssel a lelkünkben, melegséggel a szívünkben – elbúcsúztunk egymástól!

Móni + Árpi!
Köszönjük a szervezést!

S. Zsuzsi



Zsuzsa képei az albumokban láthatók.