Úti beszámolók

2012. december 31. - 2013. január 1.
Naplás tó

Kedves Barátim! ( nem elírás! )

Szilveszter? 2012 nyarán azt írtam a Rukkel-tói kalandozásunk kapcsán, hogy "egy jól összeszokott, egymásra odafigyelő csapat így működik." Nem szeretem önmagam ismételni, most mégis visszanyúlok eme fentebb idézett nyelvi formához. Ugyanis teljes mértékben igaz. Dicséret és köszönet illeti a logisztikai "előmunkálatokat" végző tagtársainkat, és természetesen mindazokat, akik valamilyen formában kivették részüket ezen kiváló programból. Jó volt együtt lenni, a közösen elénekelt különböző műfajú, túlnyomórészt értékes dalkincs a "negyvenes" tudatot erősítette, immáron tartózkodás, óvatoskodás nélkül. Érdemes lenne egy alkalommal összegyűjteni azt a szellemi értéket, amit az eltelt öt év alatt felhalmoztunk: a szilveszteri népdalkincs, a felidézett memoriterek, a nyelvészeti okfejtések mind ide tartoznak. Érdekes megfigyelni azt az adott személyiségben végbemenő pozitív változást, ami valakiből ezen együttlétek során előjön. Laci barátunk, aki nem is olyan rég még önmagát "antiszociálisnak" minősítette, egyik motorja, lelke volt ennek a szilveszternek is, mint ahogy más rendezvényünknek is. Köszönet illeti ezért mindazon tagtársainkat, akik Laciban előidézik ezt a változást. Amikor visszafelé jöttünk, javarészt ketten együtt "meneteltünk". Felidéződött bennem a nyári tekerések emléke, a "jó ezt együtt csinálni". Nem éreztük a hideget, nem akart senki hazamenni. Fontosnak érzem azt is elmondani, hogy senki nem panaszkodott: nehéz a megélhetés, külföldre kell menni dolgozni, a kormány hibát hibára halmoz. Mi végrehajtjuk és legyünk erre büszkék a Kölcseytől, Vörösmartytól ránk hagyományozott gondolatokat: itt élünk, itt halunk, tesszük a dolgunkat, és bizonyítjuk, hogy minden ember, közösség alapvetően maga alakítja életét, lehetőségeit. És nem panaszkodunk, mert tudjuk, hogy Magyarország már több alkalommal sokkal nehezebb helyzetben is megállta a helyét. Tehát örülni is tudunk!! Csak így tovább........

András

Sz.Laci képei az albumokban láthatók.