Úti beszámolók

Rákos-patak 1.
biciklitúra a rákos patak mentén a XVII. kerületből a Dunáig
F. Marci szervezése
2011. július 24.

Már hosszú ideje készültünk megtenni ezt a túrát a Rákos-patak mentén. Hol az eső esett, hol egyéb egyesületi program jött közbe. Végre július végén nekiindulhattunk. Csabán találkoztunk a Süllyedő kastélynál. Új túrázó is csatlakozott hozzánk Cs. Zsuzsa személyében, aki a neten talált ránk. Az új bicikliúton haladtunk Ligetig, ahol Marci tartott nekünk előadást a Rákos-patakról. Megtudtuk, hogy - mint minden folyó víznek - ennek a pataknak is óriási szerepe volt az itt élők, gazdálkodók életében. (Itt olvashatsz a patakról.)
Folytattuk az utat egy darabon még a bringaúton, aztán a kerülethatárban kiváltak a csapatból az országúti biciklisek. Mi montisok elvarázsolt terepen haladtunk a patak mellett. Magas fű, fák, sár, kavics, helyenként bővízűre dagadt víz, sőt egy kisebb zuhogó mellett is jártunk. Aztán visszaértünk a városi környezetbe, ahol már nem is mindig tudtuk híven követni a patakot. Eljutottunk a Dunáig, ahol megnéztünk mint siet a Rákos beléje. Ezen a napon nem volt erős ez a sietés, sokkal inkább úgy festett, mintha a Duna csordogált volna a patak felé. De Móniék elmondták, hogy néhány hete a víz színének a különbsége is sokáig látható volt a torkolatnál, olyan erősen áramlott a víz.
Az Árpád-hídon áttekertünk a Margit-szigetre, megnéztük a Víztornyot, amely most zenélt, nem úgy mint régen. Viszont hullik róla a vakolat, nem úgy mint régen. Ettünk. Marci és Dóri versenyt futottak a sziget körül, nem volt nekik elég a mozgás.
Visszafelé már nem követtük a patakot, egy-kettőre hazaértünk, és az eső akkor kezdett esni.
Köszönjük a túrát!

Kriszta