Végre elindultunk egy szép napos péntek délután! Fölraktuk András bácsi kocsijára a bringákat és irány Ráckeve.
Az utazás nem tartott sokáig, a kocsiban beszélgetünk. Megérkeztünk a szálláshelyre mindenki nagyon boldog volt velem együtt.
A szállás a Duna parton volt, egy nagyon szép kis házban. A ház kertjében felállította mindenki a saját sátrát és kipakoltunk a kocsiból. A szállásadónk nagyon aranyos, kedves család volt akik mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat.
Este sétálva indultunk vacsorázni. A séta és a pizza is jó volt. Kint ültünk a kerthelyiségben mikor elkezdett szakadni az eső. Gyorsan beszaladtunk és beültünk a benti asztalokhoz ahol éjfélig vártuk, hogy az eső csillapodjon, majd elindultunk vissza a szálláshelyre. Mindenki kíváncsi volt, hogy beázott-e a sátra. Két óra körül volt lefekvés, a szél nagyon fújt.
Reggel esett kicsit az eső, megvolt a nagy reggelizés és még csatlakoztak a csapathoz egy páran. Na induljunk el! Elindultunk mentünk a Kiskunsági Nemzeti Parkba. Le volt zárva, de azért bementünk, bár semmi érdekesség nem volt ott csak egy harapós kutya meg lovak. Szalkszentmárton volt a következő állomás. A
Petőfi Múzeum nagyon érdekes volt, sok régi szép dologgal találkoztunk. Utána fagyizni voltunk. A visszaút egy darabig nagyon jó volt utána jött a szembe szél. Kicsit nehéz volt tekerni de túléltük. Estére hazaértünk és a felnőttek elkezdtek bográcsgulyást főzni. Addig mi játszottunk és beszélgettünk. Kész a kaja! Sorban álltunk és kapott mindenki a tányérjába. A gyerekek bent, a felnőttek kint ettek. Nagyon finom volt. Második éjszaka már sokkal jobb volt és melegebb.
A túra vasárnap már könnyebb volt számomra. Mentünk a gátra, jó volt. Apajpusztán láttunk magyar szürkemarhákat, sőt lesre is fölmentünk. Ott kicsit tolni kellet a bicajokat. Utolsó állomás a nagyon szép Petőfi fa volt. Egy másik fából Petőfit faragták ki. Itt időznünk kellet egy kicsit míg András bácsi megcsinálta Timi bicaját. Estefelé értünk a szállásra, ahol zsíros kenyérrel vártak minket. Ettünk mert mindenki éhes volt. Ezután pakoltunk és szomorúan indultunk haza.
Kitti
Kitti végigküzdötte a három napot, mi később csatlakoztunk. Íme a szombat és a vasárnap más-más tollából:
Szombat (60 km)
Fábián család és az én családom szombaton reggel indult útnak. Mivel az idő reménytelennek látszott, minden erőmet latba kellett vetnem, hogy nekiveselkedjünk. Mire autóval odaértünk, az eső elállt, csak a szél fújt, különösen a Duna mellett. Eszter szüleinek hétvégi telke volt a bázis. A telek mindkét végén a folyó! Heves irigység fogott el, mert csodálatos lehetett ott sátrazni. Ági és Gyuri, a házigazdáink nagyon kedves emberek, kár, hogy más sportnak hódolnak, így nem bicikliztek velünk.
A Csepel-szigetről - a szokásos defektektől eltekintve - szinte pillanatok alatt a Kiskunságban találtuk magunkat. Tasson keresztül mentünk Szalkszentmárton felé. Ott kellemes meglepetés ért, a helyi múzeum épületében valaha Petőfi Sándor szülei éltek, a költőnek több mint 100 verse és két színdarabja született az épület falai közt. Az ivó és a mészárszék korabeli berendezéssel látható, néhány hordó és pohár még Petrovicséktól maradt ott.
A múzeum kertjében megebédeltünk, és süttettük magunkat a közben előbújó nappal. Tassig visszakerekeztünk, majd a tassi zsilip felé vettük az irányt. Egy szakaszon kellemetlen döcögősön. Makádon és Szigetbecsén keresztül tekertünk vissza vendéglátóinkhoz, ahol még várt ránk a gulyásfőzés feladata.
Ági és Móni pillanatok alatt megpucolták a rengeteg zöldséget, míg a fiúk tüzet gyújtottak. Addigra a szél is elült, csodálatos nyárvégi este lett. Mi, felnőttek a bogrács mellett beszélgettünk, a fiatalság a házban kártyázott. Sötét lett, mire elkészültünk és alaposan jóllaktunk a gulyásból. Nekünk, sajnos, indulnunk kellett haza, így a másnapról B. Laci beszámolóját olvashatjátok.
Kriszti
Vasárnap (69 km)
Kényelmes, beszélgetős reggeli után indultunk el. Kiskunlacházán már a déli harangozást hallhattuk. Egy órás, szinte folyamatos tekerés után, húsz kilométert megtéve Apaj községben álltunk meg rövid pihenőre.
Onnan a közeli Apajpuszta felé mentünk. A tábla szerint parkoló, étterem, lovaglási lehetőség van, a kisebb tábla és a sorompó szerint magánterület. Azért egy darabon bementünk, volt ott egy kisebb ménes, és az igazi puszta is itt látszott először. Több film is készült itt, a leghíresebb a Szegénylegények. Ember, további látnivaló nem volt, visszatértünk az útra, és visszamentünk Apaj irányába.
Ott egy „Magánút” táblával jelölt szakaszon mentünk be a Kiskunsági Nemzeti Park területére. A KNP nem tipikus nemzeti park.
(Kiskunsági Nemzeti Park) Nem összefüggő a területe, gazdálkodnak rajta, és látnivalói között sok a háziállat fajta. Mi is láttunk szürke marhákat. Az aszfaltos utat elhagytuk a Réce tanösvény kezdeténél, ami kb. 1 km hosszú, földút, ráadásul erősen gazos. Néhányan azért felszálltak a biciklire, de csak akinek biciklijén szélesebb gumi volt. Megálltunk a madárleseknél. Sajnos a tó kiszáradt, csak egy mérce jelezte, hogy ott víznek kellene lenni. Madarat is alig láttunk. Az egyik táblánál viszont eszünkbe jutott egy friss hír: nyolc kék vércsére nyomkövetőt és adót szereltek, vonulásukat bárki követheti az interneten.
(falcoproject.hu) A rövid tanösvény végére érve hosszabb pihenő következett a kis hídnál, mert két kerék is defektes lett. Amíg a szerelés tartott, a kis forgalmú úton volt alkalom egymás kerékpárjainak kipróbálására, fiatalabbaknak rövid országúti páros versenyzésre.
Ismét Apajon, Apajpusztán keresztül Kunszentmiklós felé tekertünk tovább. Be volt zárva a cukrászda, ezért mentünk tovább Tass felé. Ott viszont egy nagyon jó fagyizó volt az úton, kerti asztalokkal, a bicikliknek elegendő hellyel. Tass után Dömsödre mentünk. A templom tornyában valaki tárogatón játszott. Épp aznap reggel hallottuk a rádióban, hogy a tárogató a Rákóczi szabadságharc idején lett a lázadás jelképe, később „szekérszám gyűjötték be”, a nyilatkozó szerint.
(tárogató) Dömsödön Petőfi fájánál álltunk még meg, fényképezkedtünk. Egy újabb kerék lett defekt gyanús, de már nem volt mivel javítani, cserélni, és csak 8 km volt hátra. Maradt a pumpálás és a sokszor már jól bevált kerékpárcsere. A Duna melletti úton mentünk vissza Ráckevére, ahol Ágiék uzsonnával vártak, köszönet érte. Volt még az előző napi bográcsgulyásból is. Azután elbúcsúztunk egymástól, felszereltünk, hazaindultunk.
