A találkozó helye a nagymarosi vasútállomás volt. Odaértünk Katával a túravezetővel és Zsófival, de a parkolóban nem láttunk senkit. Már kezdtünk elbizonytalanodni, amikor feltűntek BLaciék, aztán egyszer csak csengett a telefon, hogy várnak ránk az állomáson a kávézóban. Hm...
De senki sem tévedett, az állomásnak két parkolója van, így hát elindultunk egymás felé. Megtaláltuk az utat is, és most már együtt bandukoltunk tovább. Az erdő még őszi képet mutatott, hideg sem volt.
Fölszuszogtunk Hegyestetőre egy nagyon hangulatos kilátótoronyhoz. Itt Árpi tartott előadást Visegrádról és a környékbeli helységekről, ahol a háborúk után elveszett magyar lakosságot elsősorban szlovák nemzetiségűek betelepítésével pótolták. Gábor csöndes megjegyzése igencsak fölkeltette a figyelmemet, miszerint a Duna alatt alagút épült a vízlépcső részeként, amit a visszaállítás után nem temettek be. Utánanéztem, ma a Vízmű tulajdonában van, és a tavalyi Víz Világnapján át lehetett menni rajta. DMRV honlapja
Gábor különben is formában volt, mindig alternatív útvonalakat választott, többnyira a farönkök tetején közlekedett, persze később a patakon is egy kidőlt fára mászva kelt át. Beértünk Zebegénybe, de nem álltunk meg, mert Kata aggódott, hogy nem érünk vissza sötétedés előtt. Némi zúgolódás támadt, de innen már nem volt lehetőség rövidíteni sem az utat. Miután Zebegényt együtt korábban sem sikerült meglátogatni, ha valakinek kedve van, szervezheti oda az egyik túrát a jövőben. Azért idelinkelem az akkori beszámolót. Úti beszámolók: Zebegény
Próbáltunk gyorsabban haladni az út második felében, sikerrel, mert világos volt még, mire Nagymarosra visszaértünk.
Már csak a cukrászda-program maradt hátra. Most kivételesen mi sem álltunk ellen az édességnek, de más helyet találtunk. Már indulás előtt láttunk egy kis csoda-csokis boltot az állomáson, azt megnéztük belülről is. Saját készítésű csokoládékat lehet kapni, vettünk is párat karácsonyi ajándékul. De a forró csoki sem volt utolsó!