Úti beszámolók

2015.01.04. Mikulás túra pótlása
Budai hegység, (kb. 14 km)


Nagyobb térképre váltás
Utólag mindenki, aki ott volt, úgy vélte, kár lett volna ezért a többszörösen majdnem elmaradt kirándulásért. Eredetileg Mikulás-túrának volt hirdetve, de akkor az ónos eső után veszélyessé vált az erdő, el kellett halasztani. Helyette Ágotáék láttak vendégül egy péntek délutáni adventi teára, köszönet érte. Akkor beszéltük meg, hogy január 4-én lehetne egyet sétálni.
A szilveszteri-újévi tűz körül a búcsúzáskor emlékeztettem a már-már elfelejtett dátumra.
A kitűzött nap reggelén még egy körtelefon: menjünk, ne menjünk? Éjjel esett, lehet, hogy sár lesz, szürke az idő, szél is lehet. Többen voltunk optimisták: menjünk. Mire elindultunk otthonról, már sütött a nap, és ez nagyrészt így is maradt.
Kettős találkozó volt hirdetve, egy busz fél tízkor a Várfok utcában, vagy a járat másik végén, a Gazdagréti téren tízkor. Végül csak mi ketten mentünk a busszal, mindenki más autóval jött. Tizenegyen voltunk. Szép, napos idő volt, és az erdőben hó, nem sár. A turistautakat már nagy munkával megtisztították. Beljebb mindenhol letört ágak, gyökerestül kidőlt fák voltak, sok idő lesz, mire megújul majd az erdő. Az Irhás árkon át sétáltunk el a KFKI-hoz. Előző este gyorsan átfutottam a történetét, értékátadásra készülve, nem tudván, hogy Frédi éveket töltött ott. Így mindketten beszéltünk róla egy keveset. Közben megcsodáltuk a nem messze szaladó őzeket.
A meghívóban rajzolt útvonalhoz viszonyítva kerülőn mentünk tovább. (Év eleje van, ünnepek után, emiatt volt, aki inkább az eredetire számított.) Balról kerültük meg az intézetet és a sportpályát. Hátul szintén kis kerülőt tettünk, Makkosmária közelében haladtunk el, onnan közelítettük meg a Normafát. Ott Frédi tartott még egy értékátadást. Edit elköszönt tőlünk, busszal ment vissza a városba, lábfájásával nem kockáztatott. A fontos pontokat így is teljesítette, már csak a visszaút volt hátra. Aszfalton vissza a KFKI elé, aztán újra az Irhás árok, Gazdagréti tér.
Köszönjük a túrát Ágotának és főleg Frédinek!

B.Laci

Képek az albumokban láthatók.