2012. október 21.

A csitári hegyek alatt...
Útvonal: Magyarnándor – Cserháthaláp – Cserhátsurány – Herencsény – Cserhátszentiván – Felsőtold – Hollókő – Nagylóc – Szécsény – Csitár – Nógrádgárdony – Nógrádmarcal – Szügy – Mohora – Magyarnándor
Táv: 80 km (lehet, hogy kicsit több)


Kerékpáros útvonal 1861547 - powered by Bikemap 

Bízom benne, hogy mindannyian, akik nem tudtatok jönni, hasznosan töltöttétek ezt a gyönyörű, biciklizésre tökéletesen alkalmas napot, különben igencsak sajnálhatnátok, hogy kihagytátok ezt a túrát!
Magyarnándorban volt a találkozó, amelynek már a neve is szép. Odafelé a völgyekben vastag pára ült. Mire odataláltunk, lepakoltunk, kávéztunk és útnak indultunk, már majdnem 10 óra volt, a pára is felszállt. Rendezett falvakon bicikliztünk át, a falvak közötti vidék pedig leírhatatlanul szép, változatos, csendes. Megkoronázta mindezt színeivel az ősz. Gyakran álltunk meg, hogy bevárjuk egymást, útvonalat egyeztessünk, így már Hollókő előtt úgy éreztük, irtó sokat haladtunk. A jelentősebb dombokon addigra túlvoltunk, legalábbis azt hittük. Hollókőre feltekertünk, nézelődtünk, ebédeltünk. Zsuzsi olvasott a környékről néhány érdekességet. Azt is megbeszéltük, hogy eljövünk még erre a vidékre máskor is, amikor a várnak nagyobb figyelmet szentelünk.
Nekivágtunk az út maradék kétharmadának. Továbbra is különleges vagy ismert nevű, kedves falvak következtek, például Csitár. Még - szerencsére - nem esett le a hó, de a hegyek árnyékában mintha más világba csöppentünk volna, hideg volt, sötét és csuromvizesek az utak. Hamar visszaértünk a meleg őszbe, és sorra küzdöttük le a kilométereket. Visszafelé másik úton értünk Magyarnándorba, mint amerre induláskor mentünk. Úgy látszik, Zsuzsinak nem volt elég a megtett táv, valahogy elkeveredett és rátett néhány km-t.
A parkolóban, újabb kávézás után, elégedetten állapítottuk meg, hogy ismét jót túráztunk.
Köszönjük Arninak a túrát!

Kriszta



Laci képei az albumokban láthatók.