Úti beszámolók

2011. március 6. Kesztölc-Esztergom-Kertváros- Dorog


Nagyobb térképre váltás


Ezzel a túrával folytattuk a Kinizsi 40-re történő felkészülésünket.
Kesztölc nyugati végén található a Hársfa söröző, innen indultunk, először a kék, aztán a zöld kereszt, majd balra a zöld jelölésen. A mellékelt térképen egyértelműen kirajzolódik a tervezett útvonal, a valóságban azonban Winnetounak kellett lennie a túravezetőnek, hogy a jelzést meglelje. Miután a területen magas fák nem állnak, a csíkokat imitt-amott egy-egy nagy kőre festették fel. Ha két héttel korábban megyünk, amikor még hó volt...
Kicsit levágtuk az utat, keresztül a réten, és egy darabig a főút mellett csörtettünk száraz fűben.
Esztergom-Kertvárosba érve átvágtáztunk egy elhagyatott ipari parkon, a helyi szegénysoron (ez a politikailag korrekt kifejezés?), nem találván a Mária-utat. Nagyjából követtük a térkép adta irányt, így jutottunk a Palatinus tóhoz. A tavat a nyugati oldalon kerültük meg, megcsodáltuk a szép színes pecatanyákat, a jeget, amely a kellemes idő ellenére szilárdan kitartott.
Itt ismét folytatódott az útkeresés, csak most már Zsuzsi vette át a vezetés szerepét. Szerencsére nem bonyolódtunk kalandba, pedig a kék út a helyi kutyakiképző telepen és lőtéren keresztül vezetett. Alkalmi vezetőnk nagy iramot diktált, alig bírtuk követni, de már közel voltunk az autókhoz.
A sörözőnél elbúcsúztunk, a társaság másik része még ellátogatott a jól ismert pilisvörösvári cukrászdába.
Közel 25 km-t gyalogoltunk, kellemesen haladós tempóban, és a végén megegyeztünk abban, hogy nem is elképzelhetetlen az a 40-es túra!
Köszönjük a vezetőknek!

Kriszti

Zsuzsi képei