Úti beszámolók
2012. augusztus 20.
Ünnepi túra;
Útvonal: Kismaros - Nagymaros - Szob - Letkés - Vámosmikola - Kemence - Diósjenő - Nógrád - Szokolya - Kismaros (Tésa - Bernecebaráti kitérő elképzelhető)
Táv: 80-100 km (lehet, hogy kicsit több)
|
|
Szombaton, a 160 km letekerése után Imréék marhapörköltje igazi korona volt az egész napra, és méltó zárása a tábornak. Főszakácsunk szívét-lelkét belerakta. A későbbi beszélgetések során világlott ki számunkra, hogy a szíve mélyén sajnálja, hogy a nagy túrát kihagyta. Vezérünk nem is hagyta ezt annyiban, és augusztus 19-én, vasárnap délután a következő e-mail érkezett a levelezőlistán:
" Államalapításunk, az első szent királyunk és az új kenyér ünnepe alkalmából kerékpártúrára invitálom azokat, akik egy kiadósat akarnak tekerni." Naná, hogy akartunk!
Reggel fél 10-10-kor volt a találkozó. 3/4 10-kor teljes felszerelésben, ellenőrzött műszaki állapotú kerékpárjainkkal álltunk mind a kilencen, és töprengtünk, hogy várunk-e még valakit. Végiggondoltuk, mivel senki másról nem tudtunk, hogy jönni szeretne, úgy döntöttünk, elindulunk. Szobig a Duna-menti kerékpárúton haladtunk, majd az Ipoly mentén folytattuk az utat. Induláskor még nem sejtettem, hogy egy szusszal tekerünk a nagybörzsönyi elágazásig, ami 36 km volt. Igazából jól esett, de a miheztartás végett megkérdeztem a vezérünket, hogy a következő megállót hova tervezi. Végül abban maradtunk, hogy mivel letérünk a folyóparti tekerésekről, és a terepviszonyok változatosabbak lesznek, sűrűbben fognak bevárni minket. Ez teljesen megnyugtatóan hangzott. Valóban dimbes-dombos vidéken haladtunk Kemencéig, és tényleg be-bevártak minket is az éllovasok. Kemencén megálltunk egy büfénél, elfogyasztottuk otthonról hozott úti csomagunk jelentős részét, némi üdítővel és fagylalttal vegyítve. Amikor letelepedtünk, Pataki Attilát hallhattuk a hangszórókból, amint fennen hirdette, hogy a kör közepén áll. Aztán kicsit később még mindig a kör közepén állt, majd még mindig,... és már elfogyasztottuk teljes ebédünket, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy még mindig körbeveszik a jó barátok.
Egyszer csak abbamaradt a zene, úgyhogy mi is útnak indultunk. Gyönyörű völgyből indultunk Diósjenő felé egy szinte forgalommentes aszfaltúton, igazán felemelő élmény volt. Miközben Krisztával a világ aktuálisan számunkra fontos dolgairól cseverésztünk, azt vettük észre, hogy mintha lassabban haladnánk. Nem értettük, ebben a szép völgyben vajon miért. Majd miután a hegytetők egyre alacsonyabbak lettek, kezdtünk gyanút fogni, hogy tán felfelé megyünk. Ebben az a jó, hogy előbb vagy utóbb csak fel lehet érni a tetőre, aztán jöhet a jutalom lefelé út. Így is volt. Nógrádig igazi jutalomútban volt részünk.
Mivel a 2-es úton való tekerés senkinek sem volt kedvére, így azt választottuk, hogy pár kilométert az erdőn keresztül teszünk meg. Az útviszonyokat és a kerékpárokat egybevetve, inkább gyalogoltunk. Ez nagyon jól is esett, kicsit változatos volt a mozgás is, a környezet is, no meg nem is értünk túl korán haza. Aztán amikor elfogytak az útjelzések kevésbé éreztük jól magunkat, de van már mögöttünk néhány kilométer ahhoz, hogy előbb-utóbb ráérezzünk a saját utunkra. Meg is találtuk a völgybe vezető aszfaltutat, és előbb Szokolyáig, majd tovább Kismarosig megtettük a jutalom lefelé utat.
Igazán jóleső fáradtsággal és azzal a tudattal indultunk haza, hogy megint tettünk valamit a testi-lelki egészségünkért, jó kedvünkért, egymásért! Erről a túráról is elmondhatjuk, hogy egy összeszokott, egymásra figyelő csapat megmozdulása volt.
Köszönet a túra kitalálásáért és szervezéséért a Vezérnek, a túratársaknak a jó hangulatú szép napért!
...és Imre: még folytatjuk!
Laci képei az albumokban láthatók.