Úti beszámolók

Szentendrei evezős túra
2011. július 10.

„Technikai okok miatt a Kopaszi gátnál tervezett sárkányhajózás ezúttal elmarad, de remélem amit helyette kitaláltam kárpótolni fog benneteket.” Így kezdte Huszár Imi a napi programismertetést, a reggeli gyülekezőnél. Én cseppet sem voltam csalódott, mert valahogy éreztem, hogy jót talált ki nekünk. Egyébként is csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó, hogy újra együtt vagyunk, hogy milyen sokan vagyunk, mert itt van szinte az egész ifjúsági tagozat, és olyan családok is jöttek, akiket már régóta nem láttunk, és még újonnan csatlakozók is érkeztek hozzánk, az idő gyönyörű, és megyünk evezni a Dunára… Számomra örömteli várakozással indult a reggel.
Két héttel ezelőtt már megtettük biciklivel az újpesti Duna-partig az utat, ezért most inkább kocsival mentünk, meg úgy gondoltuk így több idő és energia marad az evezésre. Olyan sokan voltunk, hogy kevés volt az Újpesti Hajósklubtól bérelt két szép nagy fahajó.
A hajók legénysége:
1. hajó: Huszár Imi és Mária, Botos Erika, Ádám, Dani és Imi, Lenger Dóri és Dani, Fábry Kati, Marci, Andris
2. hajó: Bánfi Krisztián, Anita, Bogi és Misi, Nogi, Botos Kriszta, Popovics Miki, Dorogi Marcsi, Árpi, Móni és a kormányos a klubtól
kenu: Vera, András és Zoli
Kajak: Huszár Ákos

Evezni nem nehéz, azonban 11 embernek egyszerre evezni már nem könnyű. Nálunk Árpi próbálta az ütemet diktálni, de csak rövid ideig sikerült összhangban lennünk. Kicsit irigykedve néztem a másik hajót, mintha ügyesebbek lettek volna, meg talán gyorsabbak is, mint mi. Zoliék kenuját is bosszantóan fürgének találtam. A hullámok, amiket a számos motorcsónak és yacht keltett, nagyon zavartak. Azért nevettünk is. A rikító narancssárga mentőmellényeink zsebében síp volt, amiről a Titanic című film zárójelenete jutott eszünkbe. Így érthető, hogy egyikünk jéghegynek titulált egy felénk úszó fatörzset. Tekintettel a tikkasztó hőségre ez remek poén volt.
Először Lupa-szigeten kötött ki a „flotta”. Többen a már ismerős retró büfé vették az irányt, hogy sörrel, kólával, jégkrémmel pótolják a kánikula okozta vízveszteséget. Az ifjak közül sokan fürödtek, mások az árnyékban hűsöltek. Újabb kb. egyórás evezés után egy kavicsos partszakaszon kötöttünk ki, ahol megint lehetett egy kicsit pihenni, enni, inni, fürdeni. Ákos kajakját kipróbálhatták a vállalkozó szelleműek. Az ifjúság minden tagja vállalkozott. Egy-egy kört tettek meg Imre irányításával, aki fáradhatatlanul magyarázta, hogy hogyan kell irányítani a kajakot. Minden gyerek nagyon lelkes és ügyes volt, pedig elsőre, egyedül egy hajóban, az erősen hullámzó vízen nem lehetett könnyű. Újabb evezés után értük el túránk végállomását, Szentendrét. Ezúttal érdeklődésünk a hangulatos városka nevezetességei közül kizárólag azokra a helyekre korlátozódott, ahol fagyit, lángost, pizzát vagy üdítőt árultak. Hazafelé, igaz folyásirányban, de kikötés nélkül tettük meg az utat. Egyszer pihenésképpen összekapaszkodott a két hajó, és együtt csorogtunk lefelé. Mire megkerültük a Szentendrei –szigetet én már teljesen elfáradtam. Szerencsére azok a fiúk nem, akik a túra végén a hajókat még kiemelték, felcipelték, kimosták és bevitték a csónakházba.
Ajánlom Marika fotóit, rövid videóit, mert nagyszerűen örökítik meg a legjobb pillanatokat, és igazolják amit írtam.
Huszár Iminek nagyon köszönjük, hogy ismét remek túrát szervezett nekünk, és így tovább mélyíthettük gyakorlati ismereteinket az evezés tudományából. Mivel nagyon élveztük, és úgyis van mit fejlődnünk, nagyon várjuk a folytatást.

Móni

A képek megnézhetők az ALBUMOK oldalon