Úti beszámolók

Evezős túra
2011. június 26.

Nagyon örültem, amikor Imre először említette, hogy vízi túrákat szívesen szervezne nekünk, ugyanis a legutóbbi, szatmárcsekei kenuzásunk után döntően olyan élményeim maradtak, amik helyére már nagyon vártam, hogy kellemesebb emlékek kerüljenek. Akkor az áradó, egyébként elég szűk Túron kellett volna kormányoznom a hajónkat, első alkalommal próbálkozva a vezetéssel, de szegény lányokat állandóan bevezettem a fák közé. Akkor Csaba megígérte, hogy megtanít kenut kormányozni.

Különösen örültem annak, hogy egy olyan túrát talált ki Imre, ahova nem kell autót vinni, csak felülök itthon a biciklire, és tekerek. A piacnál találkoztunk, eltekertünk az újpesti kikötőig. Itt Imre tartott egy kis - értékátadás helyett, inkább - értéktelenség átadást. Megtekinthettük ugyanis, hogy egy hajdan szebb időket megélt strand hogyan lesz az enyészeté. Ugyanis amikor a General Electric megvette a Tungsramot, akkor egy ideig még támogatta a strand fennmaradását, de tekintve, hogy nem a cég dolgozói, hanem a helyiek használták inkább, átadta az önkormányzatnak, majd kis idő elteltével – a strandokra vonatkozó szabályok módosulásával kötelezővé váló beruházások finanszírozási kérdéseinek köszönhetően – bezárták. Jóleső nosztalgia érzések töltöttek el bennünket a területen a retro maradványokat látva. A fényképek alapján kaphattok ízelítőt.

A fiúk kiválasztották a hajókat, mi meg azon tanakodtunk, hogy hogyan öltözzünk. Mivel elég hűvös volt, hamar egyetértettem Mónival, hogy a fürdőruhát majd hazafelé vesszük fel, ha szükség lesz rá, és most maradjunk a melegebb ruhákban. Imre tartott egy kis eligazítást a kenuzás szabályairól, majd kijelentette, hogy nincs izgulnivalónk, a Dunába képtelenség kenuval beborulni. Vízre tettük a hajókat, majd elindultunk. Északnak indultunk, a cél a Lupa-sziget volt, de többfelé elkalandoztunk a szigetek közt. Számomra nagy élmény volt, hogy Budapest határán belül, és közvetlen közelében milyen vadregényes, nyugalmat árasztó helyek vannak a Dunán.

Imre, mondván, hogy látni akarja, hogy ki hogy evez, no meg mert mindig lehetett jobb elosztás, elég sűrűn cserélgette a hajók utasait. Mi pedig fegyelmezetten betartottunk minden utasítást. Végül eljutottunk a Lupa-szigetig, ahol kerestünk egy retro éttermet, és meghallgattuk Árpi értékátadását a sziget történetéről. Megtudtuk, hogy 1930 körül mértek itt ki telkeket, és csak az juthatott hozzá, aki elfogadta a sziget rendjét. A szigeten középen végigfut egy „fő” út (gyalogút), és minden telek úgy van kialakítva, hogy a Dunára is, és a fő útra is legyen kijárata. Szükség esetén „nyeles” telkeket mértek ki.

Újra hajóba ültünk. A mi hajónk úgy állt össze, hogy Laci volt a kormányos, András az irányító, és Mónival mi voltunk a legénység. Valahogy nem igazán találtuk a csónakunk egyensúlyát, András pedig rendszeresen megjegyezte, hogy mennyire idegennek érzi az általa elfoglalt pozíciót. Aztán egyszer csak jött egy csónak szembe, talán mert többen akartunk kormányozni, talán mert már az elejétől idegen volt az egész helyzet, a lényeg, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy mindannyian a vízben vagyunk. Ahogy visszaemlékszem nagyjából egyszerre tudatosult bennem, hogy a víz egészen meleg, és hogy nem a hajó visz minket, hanem mi a hajót. Azon meglepődtem, hogy a papucs a lábamon maradt. András a sapkájáért izgult, ami tőle pár méterre úszott a vízen. Miután Krisztáék vállalták, hogy kimentik a sapkát a vízből, már egy irányba tudtuk a csónakot terelgetni.

Nekem úgy tűnt, hogy nagyon messze van olyan rész, ahol ki tudunk kötni, de meglepően hamar odaértünk. Kievickéltünk a vízből, minden cuccunkat összeszedtük. Ekkor néztem a vízben lévő többi hajó utasaira, és láttam az ijedtséget az arcokon. Erre én is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy van-e valami gond, gyors leltárt csináltam, és megállapítottam, hogy minden megvan, senkinek semmi baja nem történt, viszont többek lettünk egy élménnyel: túl lehet élni a Dunába borulást is. Utólag beszéltük, hogy mikortól nevettünk az egészen, és megállapítottuk, hogy azóta, ahogy kiemeltük a fejünket a vízből, bár lehet, hogy volt aki már a víz alatt is.

Végül tényleg fürdőruhában bicikliztem haza. Igaz Imrétől kölcsönkaptam egy kb 5XL-es pólót, ami majdnem a térdemig ért, és Árpi fürdőnadrágját is elfogadtam. Szerencsémre mire elváltak útjaink, megszáradt a nadrágom is. Hazafelé még megálltunk egy finom fagyit elfogyasztani, majd fokozatosan csökkenve a csapat, épségben, egészségben, újabb élményekkel gazdagodva térhettünk haza.

Nagyon hálás vagyok Imrének a túráért, még néhány ilyen alkalom, és a kormányzáshoz is újra erőt gyűjtök. Igazán színvonalas volt a szervezés, volt benne lábtorna, kartorna, jókedv, nevetés, és új ismereteket is szereztünk. Igazi testnek, léleknek és szellemnek egyaránt építő, örömet okozó túra volt. Köszönjük Imre! És várjuk a folytatást!

Ágota

A képek megnézhetők az ALBUMOK oldalon