Úti beszámolók
Eper túra 2016. június 4. szombat
térkép
Ismét indulunk! Cél a Szentendrei sziget, indulás reggel 9-kor Gödről, a Spar parkolóból. Majdnem elkéstünk – pedig alig pár percre lakunk tőle. Már csak 5 percünk van! és Zoli kifelé tuszkol az ajtón otthon. De végül odaértünk időben.
Heten – mint az angyalok – voltunk összesen, de annál vidámabban, hogy egy ilyen szép napnak nézünk elébe. Végigkerekeztünk a gödi bicikliúton, egészen a Dunakeszi Horány átkelőig. Itt nem kellett soká várnunk és már jött is a komp, ami pillanatok alatt átrepített biciklistül a szigetre. Egy picit elméláztunk a visszaút hogyan-merre vonalán, de a kompos eldöntötte helyettünk: mivel a váci komp pont a duplájába kerül, szebb lesz a napunk, ha visszaútra is az ő járatukat választjuk. Részünkről rendben!!!
Felpattantunk a bringákra és irány a sziget felső vége – Kisoroszi. Az idő szép volt, az út is elég jó, úgyhogy egy élmény volt. Főleg, hogy láthattuk a számomra olyan nagyon kedves szép szürkéket és barikat és bocikat az út menti legelőkön. És ha nem számítottuk az ideges helyi /egyáltalán nem/ úri sofőröket…. Aztán elkezdődött az eperárusok sora… kétfelől az úton, rengeteg volt az eper, szebbnél szebb mindenütt! Egy helyen megálltunk és felszereltük magunkat egy adaggal, hogy legyen mivel frissíteni magunkat a végcélnál. És egyszer csak megérkeztünk Kisorosziba, ahol a révnél pihentünk meg. Hát nem egy ideges környék. Mintha az idő is lelassult volna. Csend, nyugalom, béke.
Megérkezett a közlekedő pöttöm komp, de nem ontotta a népet, alig páran tűntek elő belőle. Elüldölgéltünk szerintem legalább fél óráig és csodáltuk a környéket, élveztük a napsütést. A szépséges Dunánkat semmi nem múlja felül – úgy éreztem. Megettük az epret – a mi adagunk némileg lekvárosodott, nem tett túl jót neki a csomagtartóban való rázkódás és ugra-bugra. De azért finom volt!
Végül eljött az indulás ideje, felszedelőzködtünk és újra nyeregbe szálltunk. Valahogy a vissza út rövidebbnek tűnt – pedig ismét megálltunk epret venni. Én nem vettem, mert a hazaúton teljesen pürésedett volna… Kár. Hogy nem gondoltam a hátizsákos megoldásra.
Egy ponton megálltunk, ismét egy kompállomásnál, ami Gödre vitt volna át, és még biciklit is szállított volna – de szerencsére egy órát kellett volna várni az indulásra. Szerencsére, mert egy pillanatra úgy éreztem, hogy még nem tettük meg az aznapit, és valahogy olyan csalódott voltam… hiszen arról volt szó, hogy arra megyünk haza, amerre jöttünk. Nem mintha bármit is számított volna, mégis… Így aztán végül végigtekertük az utat – nem sokat kellett várni a kompra, hogy visszaszállítson a másik oldalra. Útközben csodás kilátásunk nyílt arra a ronda felhőre, ami odaát lesett ránk és várta, hogy ránk ugorhasson. Meg is tette. Rendesen vizesek lettünk. Na de mi egy biciklitúra eső nélkül!
Mire elértük a gödi parkolót, már nem esett, sőt az út is száraz volt. És mire hazaértünk, meg is száradtunk. És csak este ébredtem tudatára, hogy rákvörösre égtem.
Csodaszép napunk volt, kényelmesen tekertünk, jó volt a társaság, epret is ettünk és végül is szerencsénk volt az idővel. Kell ennél több???
Vera
A képeket az albumokban találod.
Heten – mint az angyalok – voltunk összesen, de annál vidámabban, hogy egy ilyen szép napnak nézünk elébe. Végigkerekeztünk a gödi bicikliúton, egészen a Dunakeszi Horány átkelőig. Itt nem kellett soká várnunk és már jött is a komp, ami pillanatok alatt átrepített biciklistül a szigetre. Egy picit elméláztunk a visszaút hogyan-merre vonalán, de a kompos eldöntötte helyettünk: mivel a váci komp pont a duplájába kerül, szebb lesz a napunk, ha visszaútra is az ő járatukat választjuk. Részünkről rendben!!!
Felpattantunk a bringákra és irány a sziget felső vége – Kisoroszi. Az idő szép volt, az út is elég jó, úgyhogy egy élmény volt. Főleg, hogy láthattuk a számomra olyan nagyon kedves szép szürkéket és barikat és bocikat az út menti legelőkön. És ha nem számítottuk az ideges helyi /egyáltalán nem/ úri sofőröket…. Aztán elkezdődött az eperárusok sora… kétfelől az úton, rengeteg volt az eper, szebbnél szebb mindenütt! Egy helyen megálltunk és felszereltük magunkat egy adaggal, hogy legyen mivel frissíteni magunkat a végcélnál. És egyszer csak megérkeztünk Kisorosziba, ahol a révnél pihentünk meg. Hát nem egy ideges környék. Mintha az idő is lelassult volna. Csend, nyugalom, béke.
Megérkezett a közlekedő pöttöm komp, de nem ontotta a népet, alig páran tűntek elő belőle. Elüldölgéltünk szerintem legalább fél óráig és csodáltuk a környéket, élveztük a napsütést. A szépséges Dunánkat semmi nem múlja felül – úgy éreztem. Megettük az epret – a mi adagunk némileg lekvárosodott, nem tett túl jót neki a csomagtartóban való rázkódás és ugra-bugra. De azért finom volt! Végül eljött az indulás ideje, felszedelőzködtünk és újra nyeregbe szálltunk. Valahogy a vissza út rövidebbnek tűnt – pedig ismét megálltunk epret venni. Én nem vettem, mert a hazaúton teljesen pürésedett volna… Kár. Hogy nem gondoltam a hátizsákos megoldásra.
Egy ponton megálltunk, ismét egy kompállomásnál, ami Gödre vitt volna át, és még biciklit is szállított volna – de szerencsére egy órát kellett volna várni az indulásra. Szerencsére, mert egy pillanatra úgy éreztem, hogy még nem tettük meg az aznapit, és valahogy olyan csalódott voltam… hiszen arról volt szó, hogy arra megyünk haza, amerre jöttünk. Nem mintha bármit is számított volna, mégis… Így aztán végül végigtekertük az utat – nem sokat kellett várni a kompra, hogy visszaszállítson a másik oldalra. Útközben csodás kilátásunk nyílt arra a ronda felhőre, ami odaát lesett ránk és várta, hogy ránk ugorhasson. Meg is tette. Rendesen vizesek lettünk. Na de mi egy biciklitúra eső nélkül!
Mire elértük a gödi parkolót, már nem esett, sőt az út is száraz volt. És mire hazaértünk, meg is száradtunk. És csak este ébredtem tudatára, hogy rákvörösre égtem.
Csodaszép napunk volt, kényelmesen tekertünk, jó volt a társaság, epret is ettünk és végül is szerencsénk volt az idővel. Kell ennél több???
Vera
A képeket az albumokban találod.