Úti beszámolók
2012. május 27.
Május végi Epertúra
kb. 110 km
Nagyon szép vasárnapra ébredtünk. Már reggel 7-kor sikerült biciklikereket szerelnem, mert leengedett. Megcsináltam, kész mehetünk!
A megbeszélt helyen és időpontban találkoztunk. Kicsit hiányos, de így is szép csapat jött össze. Elindultunk Tahitótfalu irányába. A patakparti bringaúton mentünk. Még szinte senki nem ébredt fel, ami nekünk kedvezett. Elértük a Bökényföldi utat. Nahát, erről ne is beszéljünk! Az út olyan pocsék volt, hogy ami leeshetett a bringáról az le is esett! De nem baj, mentünk tovább rendíthetetlenül. Megbeszéltük, hogy most elmegyünk a Megyeri hídig, és azon megyünk át a budai oldalra. Laciéknak azt mondták, hogy a Váci úton van kerékpárút. Gyakorlatilag ez csak félig igaz, mert az Árpád úttól a Fóti útig csak a járda, meg az a rengeteg kihajtó, behajtó, stb. stb.. Na, de aztán jött a Kánaán! Elértük a hidat, itt találkoztunk B. Laciékkal. Gyors köszöntés, és már indultunk tovább át a túloldalra. Menet közben becsatlakozott Nándi is a sorba.
|
| Leértünk a hídról, és jött az első dilemma, merre menjünk? Mindenki montival jött, csak én mentem „virsli” gumikkal! Laci felajánlotta, hogy menjünk a fenti bringa úton (de éreztem, hogy ő nem igazán akar arra menni), erre én azt mondtam, menjünk csak nyugodtan amerre ő akar. Ekkor még nem tudtam, hogy bevisz az „erdőbe”. De sajnos ráébredtem, hogy ez szó szerint igaz. Csak ezt élje túl a szép új biciklim! Kiértünk. Ettől fogva csak mentünk, csak mentünk, kerülgettünk, kerülgettünk, vártunk, mentünk, és így tovább. Szentendre, Leányfalu, és a cél. Elértünk a „Mamához”, mert Laciék már többször is vásároltak nála. Először jött a kötelező kóstolás, aztán a vásárlás. Mindenki vett, amennyit csak akart, aztán elindultunk a pihenőhely felé. Stílusosan a temető melletti ravatalozó volt a nyughelyünk. Ettünk, ittunk, pihentünk, figyeltük a tornádótölcsérré alakuló homokvihart.
A pihenés után összeszedtük magunkat, és indultunk haza. Szép nyugodt tempóban haladtunk, amíg elértük a felső bicikli utat. Hatalmas meglepődésünkre a fák gyökerei által felpúposított aszfaltot teljesen lemarták szintbe. Bár a keresztben lévő lukak megmaradtak, de ez már elviselhetőbbé tette a gurulást. Azután jött a Királyok útja, a Római-parton nem maradhatott el a cukrászda. Megrohantuk. Már csak azért is, mert felnéztünk az égre, és igen komor látvány terült el felettünk. De mi azért „csak nyaltuk a fagylajtot”. Az eső, amitől tartottunk, nem volt olyan vészes. Átérve a pesti oldalra (az Újpesti hídon) már a megszokott útvonalon tekertünk hazáig. A megtett cca. 110 km-en kellemesen elfáradtunk, és a kissé törődött epret este jóízűen elfogyasztottuk. Köszönjük az idei epertúrát! B.I. Képek az albumokban láthatók. |