Úti beszámolók

2016. augusztus 21. - Tekergés - 70+

Izgalmas reggelre ébredtem. Jó néhány évvel ezelőtt egy nagyon szép, ám kicsit embertpróbáló túrán vettünk részt a Tekerd-es csapattal. Most, kihasználva a nyárvégi szépidőt, ezt az útvonalat járjuk be újra. Igen ám, de jómagam néhány évet (kényszerűségből) kihagytam a tekerésből…

A találkozó Szentendrén volt, de innen még felmentünk Izbégre, ahol kényelmesebb a parkolás, indulás.
A szokásos reggeli felkészülés után útnak is indultunk a kis csapattal. Mondjuk én azon izgultam, hogy magamra találjak, maradjak az úton (és a kerékpáron), az árkokat legalább próbáljam meg elkerülni és lehetőleg túléljem a napot :) Dömör-kapuig belerázódtunk a tekerésbe, itt csatlakozott hozzánk Berti, Sára és Adél is. :) Köszöntöttük őket, meglestük a patak hűs vizét és indultunk tovább. Tréfásak az itteni emelkedők. Sokszor nem túlzottan meredekek, viszont hosszú km-eken át elnyúlnak, aztán egy kis kanyar után beleerősítenek, csak hogy a táj csodálásából kicsit visszatérítsen a jelenbe.
A Sikárosi-rét mellett bevártuk egymást és egy kis technikai malőr kiküszöbölése után folytattuk az utunk még egy kis ideig felfelé. Itt már letértünk a „széles útról” és helyenként az emelkedők is erősödtek. Viszont az út itt jobban belesimult a természetbe. Szó szerint és hangulatában is közelebb éreztük magunkat az erdő fáihoz. Az emelkedők sora véget ért, a bokrok, cserjék között messze elláttunk a völgykígyó felett. Innen könnyebben haladtunk, hiszen ami távolságot eddig felfelé megtettünk, azt most lefelé gurítottuk a szerpentines úton. A lejtő végén egy pataknál elágazott az út, ezért itt megvártuk egymást. Kicsi és nagyok eddigre már bőven megéheztünk. Pilismarót határát elérve, a padoknál kényelmesen elfogyasztottuk az elemózsiánkat és vízlelőhelyet kerestünk. (Hkhmmm. Laci :) )
Pilismarót túl végén, a cukrászdánál leváltak Bertiék, akik a főút menti szakaszon már nem jöttek velünk Adéllal.
Egy kis tekerés után elértük Dömöst, ahol a parton letáboroztunk, kicsit megcsodálva a Duna kanyarulatában fodrozva partra szaladó hullámokat.
Az ebédet már lemozogtuk valamelyest, így jól esett egy kis plusz energia-adalék, sütemény formájában a délutáni távra, és a táj nyugalma egy kis beszélgetéshez is kedvet hangulatozott nekünk az elbúvó nap ellenére :) Kerékpár út csak szakaszonként van, így jó ideig a főúton haladtunk, ahol „természetesen” nem minden autós volt megfelelően körültekintő – mondjuk így finoman… A riadalmon és az ebből kibuggyanó bosszússágon kívül szerencsére baj nem történt.
Visegrád (Plintenburg) magasságában Frédi és Laci érdekes nyelvtörténeti eszmecserébe kezdtek – amit csak a hazaút szakított meg később – felélénkítve a társaságot. Hosszú volt még az út. Szívesen mondanám, hogy én voltam a sereghajtó, de valójában csak megfigyelő, tisztes távolságból, mivel én jóval lassabban haladtam. Köszönöm mindegyikőtöknek a végtelen türelmét és a soksok mentális támogatást, amit kaptam tőletek!!!! <3
Leányfalutól már a part menti kerékpárúton haladtunk, így megint élvezhettük a természet közelségét is. De a természet a felfrissülésre is sarkall!
Duna part, kacsák és hűs habos-csapolt. Mi más kellhet még?!? Ez így volt szép! Feltekertünk Izbégre a kocsikhoz, de csak lassan, nehézkesen ment az elválás. A fiúk és a lányok is még hosszasan beszélgettek az addigra már kicsit szitálgató eső ellenére. Azt hiszem mindannyian jól éreztük magunkat ezen a napon!
Köszönöm mindenkinek a támogatását, hogy annyira figyeltetek rám! Nagy segítség volt nekem a támogatásotok, hogy le tudjam (tudtam) küzdeni a leküzdendőimet! Külön és nagyon-nagyon köszönöm a technikai, logisztikai és emberi támogatást Lacinak és Krisztának, akik nélkül részemre ez a projekt nem jöhetett volna létre!!!

Remélem mielőbb újra találkozunk! Várnak ránk az erdők, hegyek!
Szeretettel: Zsuzsa

A képeket az albumokban találod.