nagyobb térkép(ezen a térképen a PX-et két piros függőleges vonal jelzi!)
Táv: kb. 16- 18 km.
Találkozó: 8 - 8,30 között Diósjenőn / a 2-es út felől megközelíthető / a vasútállomáson, indulás 8,30 - kor!
Túraleírás: mászós jelleg, célunk a Csóványos / 936 m / meghódítása. A diósjenői vasútállomástól PX - en, majd K - n föl a csúcsig, a csúcstól visszafelé a Z - n, majd ismét PX - en a vasútállomás.
Túránk éppen az ellenkező irányba indult, zöld jelzésen mentünk fölfelé és piroson vissza. Akit igazán érdekel, az rákattintva a nagyobb térkép feliratra, megtalálja a térképet, ott egy-egy kattintással a kezdő és a célpontra (Csóványos a térkép bal oldalán lévő csomópont), kirajzolódik annak a szakasznak a vonala, aztán az alatta lévő szövegen a 'itiner'-t keresd, arra is kattints, és ott megtalálhatod a megfelelő útszakasznak a hosszúsági, minőségi és magassági adatait.
Odafelé 8 és fél km-t, visszafelé 9 és fél km-t tettünk meg.
Indulás előtt, reggel azon tanakodtunk, hogy sok pulóverben és mellényben menjünk-e vagy nagykabátban. Amint odaértünk, és megláttuk a többieket síoverálban, usankában, nem volt többé kérdés, hogy vagy-vagy, világos lett, hogy is-is.
Jól beöltöztünk tehát és nekivágtunk. A hó esett, hideg, apró jégdarabkák formájában, a szél pedig fújt. Időről-időre felhangzott a kérdés: hány méteren vagyunk már?
Az odaút kétharmadánál néhányan úgy gondoltuk, hogy némi élelmiszertartalékkal hátramaradunk, hogy majdan a csapat életben maradott tagjaival mi is visszatérjünk a kiindulóponthoz. Mégsem tettük, mert éltünk a gyanúperrel, hogy nem erre jönnek vissza. Nekiveselkedtünk tehát az utolsó emelkedőnek is.
Azt gondoltam, hogy az erdőben nem fújhat a szél. Tévedtem! Mint a fésű fogai közt, úgy fújta át a szél a fák között a havat, 30-40 cm-es hóbuckákat építve. A DELTA bevezető képkockáit idézte a jelenet, amint a hófúvásban, utolsó erőnkkel küzdöttük egyre följebb magunkat.
A jobb oldalamon, amelyről a szél támadott, megfagyott az arcom, a zsepik a zsebemben, és, sajnos a térdem is. Végre fölértünk a csúcsra, ahol a kilátóként is funkcionáló magassági mérőpont betonépítményébe húzódtunk a szél elől. Itt elfogyasztottuk a szendvicseinket, és ittunk volna, ám a hátizsákjainkban megfagyott minden. Így "nekimelegedve" elindultunk lefelé. Pontosabban a csapat elindult, én meg szépen lemaradtam, mert a "szél felőli" térdem nagyon fájt. Családom tagjai támogattak végig az úton. Több módszerrel próbálkoztam, a hátrafelé mászástól a belekarolós bicegésig, míg végül a lejtősebb és keskenyebb útszakaszokon az előttem haladó fiam hátizsákjára támaszkodva, előredőlve, majdnem nyújtott lábbal, egész jó tempóban tudtunk haladni lefelé. Diósjenőre érve, a hosszabban belátható szakaszon már láttuk a csapat végét. Laci, aki előrement az autóért a helység közepén vett fel bennünket.
Később megtudtam, hogy a cukrászda-program kudarcba fúlt, így tehát nem maradtunk le semmiről. A túravezető által javasolt fejlámpára és bozótvágó késre most, hogy volt nálunk, nem volt szükség, azonban a szilvapálinka jól esett volna, és legalább egy harisnyát kellett volna a nadrág alá húzni.
Bár magam is zúgolódtam a nehézségek közben, most, hogy végigcsináltuk mégis örülök, hogy ott lehettem:
Kriszta
nagyobb térkép(ezen a térképen a PX-et két piros függőleges vonal jelzi!)