November 30-án, Advent első vasárnapján fantasztikus programban volt részünk. Farkas Móni fejéből pattant ki az ötlet, hogy Budapestet, ezt a gyönyörű várost is meg kéne nézni.
Reggel korán, már fél 9 előtt ott topogtunk fázósan az Országház előtt. Nagyon kedves volt a kalauzunk, több időt szánt ránk, mint más csoportokra, lelkesen beszélt a királyainkról, az oszlopokról, amik értékesebbek a londoni parlamenténél, a lépcsőkről, az Országház kitűnő korabeli fűtési-hűtési rendszeréről, a Szent Koronáról, a szivarokról...
Utána a Kossuth téren Csaba beszélt a Szent Koronáról kicsit részletesebben, a tőle megszokott nagy hévvel. Nagyon érdekes dolgokat tudhattunk meg, többek közt, hogy nem valami tákolmányról, vagy csak egy szép tárgyról van szó, hanem az egyik legősibb, legdíszesebb nemzeti jelképünkről, magáról Magyarországról. Fábián Móni nagyon kedvesen emlékezett meg András-napról.
Majd a Vértanúk terén keresztül Móni vezetésével a Lánchíd felé mentünk, itt Dóri tartott értékátadást a térről, amerikai követségről, nagyon élvezetesen. Később ismét egy ifjú, Roland értékátadását hallgattuk meg (le a kalappal előtte!), majd Márti bevezetője következett.
Kisebb szélben mentünk át a Lánchídon, ahol az omnibuszok csak pót-lovak segítségével tudták felhúzni a nehéz terhet, majd kicsit kimelegedve érkeztünk meg a Várba a Turul-madárnál. Márti fantasztikusan jól készült fel a kedvenc Várnegyedéből, élvezetesen, mosolyogva mesélt a Várszínház történetétől a Balta-közön át a Mátyás (Nagyboldogasszony) templomról, Táncsicsról, az épületek homlokzatán látható régi ablakmaradványokról.
A királyi solymászok és a Halászbástya (Fischerbastei) után bementünk melegedni a Szabó cukrászdába, ahol egy múzeumban fogyasztottuk el meleg kávéinkat, süteményeinket, a 30 kilós marcipán törpék, cukorból készült, kakaóval festett tányérok és egyéb marcipán remekek közt. Itt András és Fábián Móni szólt néhány meleg szót. Krisztánál véletlenül volt egy adventi koszorú, meg is gyújtottuk az első gyertyát. Ekkor már az ifjúság fagyott része elhagyta kis csapatunkat, ami nem is volt olyan kicsi: egy híján félszáz lelkes főből állt, ezzel rekordot döntött kirándulásunk létszáma!
Még egy kis séta után, Hadik András lovasszobra és annak fényes részei mellett mentünk a Szikla-kórházba. Itt különböző család-egyesítések után beszereztük a belépőinket, majd megtekintettük az egyedülálló múzeumot. A negyven-ötven-hatvanas évek-beli technika ma is működik, pl. a levegő szárítót kétnaponta beindítják. A II. világháborúban, majd 1956-ban működő szükségkórházban a 200 fős kapacitást némileg túllépve néha 600 fő feletti beteglétszámot láttak el. Kicsit hátborzongató lehetett, a sebesültek élethű viaszszobrai meg most voltak azok. Bár személy szerint nekem megdöbbentőbb volt, hogy az utcákon, a felállványozott épületek alatt a nedves időben hajléktalanok aludtak (nem ötven éve, hanem 2008 novemberében).
Mint ostrom után a megfogyatkozott védősereg, megcsappant létszámmal, esőben indultunk vissza a Bazilikába. Meghallgattuk Dani érthető, tagolt értékátadását. Az egyik legnagyobb magyarországi építményt belül is megtekintettük, majd ki-ki misére, illetve haza ment.
Túl a változatos, gazdag programon, a budapesti séta I. számomra legjobb "eseményei" az értékátadások voltak, mert mindenki kivétel nélkül (Erika idegenvezető, Márta, Kriszta, és más hozzászólók is) jól felkészülten, nagyon lelkesen beszéltek!
Most már lélekben az Esztergom-Búbánatvölgyi elmélkedésre-kirándulásra készülünk, ahol ismét sok élményben lesz részünk.
