Március 4-én verőfényes napra ébredtünk. Megszerveztük, hogy telekocsikkal menjünk, és már a találkozó kezdő időpontja előtt a Csibi büfében kortyolgattuk teáinkat, szíverősítőinket Kismaroson. Egyre csak jöttek befelé a népek, alig fértünk el: 27 lelkes túrázó vágott neki az idei tavasz utolsó gyalogtúrájának.
Árpiék nagyon jó kis terepet néztek ki: kis kaptatók voltak, míg ragyogóan sütött a nap, a völgyben a patak jegén kellett átkelni. Előbb óvatosan, majd mind bátrabban masíroztunk a mintegy 10 cm vastag jégrétegen.
Elhagyva a börzsönyligeti üdülőket, majd 2 forrást, a Száraz fák rétjére értünk ki. Itt Árpi, majd Móni tartott értékátadást, mi meg magunkat adtuk át a napfürdőzésnek, meg a tízórai örömeinek.
Továbbmenve, a horgásztavak mellett elhaladva (itt megdobáltuk a tó jegét kövekkel, de nem sikerült beszakítani) megtudtuk, hogy újítják meg az erdőt, hogy ismét természetes erdő hatása legyen. Bevártuk lemaradó társainkat, majd a következő pihenőn Lacisütötte puszedlit majszoltunk.
Ezután olyan panorámában volt részünk, hogy még a láb-és derékfájósok is elfeledkeztek bajaikról:
alattunk terült el a Duna a Szentendrei-sziget felső végével, szemben Visegrád, Dunabogdány, az innenső parton Kismaros, Vác, és gyönyörű, meleg napsütés. Utunk végén egy térdet próbáló, meredek lejtőn ereszkedtünk le a völgybe, mint a partizánok. Itt kicsit szétszakadva, több irányból érkeztünk vissza a kisvasút végállomásához. A csapat nagy része 17 km-t tett meg, a többiek vagy 18-at. Jóleső fáradtsággal vertük le a sarat bakancsainkról, és huppantunk be a kocsikba. Hazafelé még szivárványt is láttunk, bár esőnek nyoma se volt (talán a Duna fölötti párától volt?).
Köszönjük Árpiéknak a túrát, előtte ők lelkesen bejárták az utat, hogy semmit se bízzanak a véletlenre.