Úti beszámolók

2009.09.27.
Bánk - Romhány - Kétbodony - Debercsény - Mohora - Cseszve - Balassagyarmat - Ipolyszög - Dejtár - Patak - Horpács - Pusztaberki - Bánk

Dombokon ? hegyeken
Angéla és én Andrásbával utaztunk, ezért mi 7-kor találkoztunk az iskola parkolójában. Elindultunk, és olyan fél 9-re már a Szlovák tájháznál, vagyis a tőle nem messzi parkolóban voltunk. Picit csípős volt a reggel, de ez kellett ahhoz, hogy mindenki felébredjen. Nemsokára már gyülekezett a nagycsapat. Bár picit késve, de mindenki odaért. Azonban Dóriék nem voltak sehol. Telefonon próbáltuk őket elérni. Egy kis idő múlva sikerült is, de kiderült, hogy eltévedtek Zebegényben. Ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk. Mindenki felszállt a kerékpárjára, és uccu neki, irány Horpács!
A levegő nagyon friss volt ellentétben velünk. Már az első 7 km-nél kiköptük a tüdőnket. Ami azért inkább annak volt köszönhető, hogy csak felfele vezetett az út, de nem baj, mert az utána következő lejtők mindig kompenzálták ezt az érzést.
Megérkezvén a Mikszáth kúriához, Dóriék is csatlakoztak hozzánk. Persze ők sem autóval, szépen leparkoltak a találkozóhelynél és ugyanúgy elbicikliztek ide, mint mi. Ha ez nem lett volna elég, Jóska még másik cipőt is húzott, úgyhogy panaszra nem volt okunk :-) Angéla fantasztikus előadása után, megnéztük a Mikszáth emlékhelyet, fotókat készítettünk és továbbálltunk.
A következő állomás Balassagyarmat volt. Itt a Palóc Múzeumot látogattunk meg. Előtte azonban Móni mesélt a palócok kultúrájáról, életéről, nyelvezetéről.
(Mindezek előtt egy kis motorversenyben is részünk lehetett, és a cukrászdát sem hagytuk ki.) Ezután már csak hazafele vezetett az út.
A táj gyönyörű volt, és még az emelkedőket is lehetett élvezni...
A csapat, mint mindig, most is jól összeállt és egy újabb versenyző is társult hozzánk, Arnold.

Vivi

Fényképek a túráról