Az október 12-i bicóstúrát két távon tartottuk, egy nehezebb és egy könnyebb táv között lehetett választani. Az elején együtt mentünk, a közepén szétvált a csapat a hosszú vagy rövid szakaszra, végül megint együtt a célig. Ennek megfelelően két beszámoló készült, íme így látta a dolgokat az egyik és a másik csapat:
Sziasztok!
Párás ködös reggelre ébredtünk, "Ősz van már..." (magyar beatzenei rejtvény!), de reggel tízre már kisütött a nap, igazi indián nyár, szépkorú hölgyek nyara :) Aszód főterén a parkolóban gyűlik össze a csapat. Könnyűszerrel megkülönböztethető a társaság két fele. Az egyik fiatal, menő bicóruhás, a másik szintén fiatal, de ruházatára a lezser keresetlenség jellemző, az öreg kopott farmertől a mackónadrágig, valamint jellemző a laza felsőrész, amely elöl kissé kinyúllott, kerekded formát mutat. Utóbbiak paripáira szintén a keresetlenség a jellemző, bárki találkozhat hasonlókkal, közértek, kocsmahivatalok oldalának támasztva, sportboltok akciós részlegeiben, bolhapiacokon, technikatörténeti múzeumokban, haszonvastelepeken. Az egyik társaság 90 km-re készül, a másik beéri egy laza, de annál intenzívebb 50-essel, stílszerűen... Amikor szétválnak útjaink, mi, ezüstkoszorús brigád, direkt laza tempót diktálunk, hogy nehogy túl sokat verjünk rá a gyorsjáratú gárdára a találkozási pontig. Néhányszáz méterenként uzsonnázgatunk, nasizgatunk, tájban gyönyörködünk, építészeti ritkaságokat műélvezünk, értékátadás-átvételeket végzünk. A közös várakozási ponton több, mint egy órát várakozunk, de addig sem pihenünk: intenzív, feszített napozással töltjük az időt, természetes büdösvizet iszogatunk a park forrásából, emelvén az egészséges vas- és kénkoncentrációt a szervezetünkben. Az utolsó, közösen megtett szakaszra szintén a lazaság jellemző, örömbiciklizik a teljes kompánia, hiába élni tudni kell.
Acsán szétválik a csapat. Mi, a bátrak, nekigyűrkőzünk a domboknak. Föl-le, föl-le. Álmaink szerint nemcsak távban, de időben is lepipáljuk őket. De ez álom marad, mert a sokadik emelkedőre egyre lassabban tudunk felkapaszkodni. Nem állunk meg sokat. Szép a vidék, de a falvak nem túl biztatóak. Szirákon az elképzelt pompás környezet helyett egy elszegényedett falut találunk, a hegy lábánál a kastéllyal. A hullámvasút folytatódik, elérünk az elágazáshoz, ahol Kálló felé el lehet térni. Itt telefonálunk a többieknek, hogy nem unják-e még magukat, de megnyugtatnak, hogy minden rendben, így arra fordulunk. Kállón a pihenőhelyen kellemesen töltjük - most már együtt - az időt. Aszódig már csak egy ugrás. A parkban elüldögélünk, föltesszük a bringákat, beszélgetünk.
Köszönöm, hogy eljöttetek, egyik legjobb túra volt hosszú idő óta, hiszen újra együtt lehettünk!