Idén úgy döntöttünk, hogy kiveszünk egyfolytában két hét szabadságot, és egy másfél hetes nyaralást terveztünk Montenegróba. Úgy gondoltuk, hogy kényelmesen készülünk, ezért vasárnap indultunk. Persze így is akadt elég sok tennivaló, de végül vasárnap reggel fél 8-kor elindultunk.
Első nap Szarajevóig mentünk, ez kb 7 órás út volt határátkelésekkel együtt, az M6-on keresztül. Eleinte könnyedén indult az út, majd Horvátországban a bosnyák határ felé közeledve elég meglepő utakon haladtunk, néha olyan volt, mintha épp a hétvégi telekre érnénk hamarosan. Szerencsére ismerősök mondták, hogy ne lepődjünk meg, ezért nyugodtak voltunk. És egy sok autós menet is szépen összeállt. Mindkét határátkelés gyors és zökkenőmentes volt, 10-15 percet vettek igénybe.
Délután 3 óra körül megérkeztünk Szarajevóba, a szállás elfoglalásánál csak a parkolás jelentett gondot. Egy kb 60 fokos emelkedős, egy sávos utcába bementünk, ahonnan végül tolatva le kellett jönni, mert fent nem volt kijárata. Na az eléggé izzasztó volt, de végül Frédi ügyesen elirányított, és szerencsésen leértünk. Aztán megkerestük a szállást, elfoglaltuk a kijelölt zárt parkolót, és megkezdtük a városnézést. A szállás a belváros szélén volt, mégis csendes helyen.
A városi folyó partján járva megtekintettük azt a helyet, ahol 1914-ben Gavrilo Principe lelőtte Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. wikipedia
Érdekes, hogy 1917-ben emlékművet állítottak a gyilkos Principenek, amit később leromboltak, de az esemény emlékét ma is őrzi egy kis tábla, és múzeum is található az út másik oldalán.
A belvárosban tovább folytattuk sétánkat, érdekes hangulata van. A nagyrészt muszlimok által lakott területen négy vallás békésen megfér egymás mellett. A mecsetek és görög illetve római katolikus templomok, zsinagógák egymás mellett sorakoznak. Az útikönyvek szerint a török megszállás alatti időkben a lakosok nagy része felvette a muzulmán vallást, ők alkotják ma a városlakók zömét. Vannak éttermek, ahol nem szolgálnak fel alkoholos italt a muszlimokra való tekintettel. Egy ilyen helyen fogyasztottuk el ízletes vacsoránkat, nagyon kellemes környezetben, fák közt.
Utána a hegyekben töltöttünk 3 napot, nagyokat túráztunk. A városka, ahol a szállásunk volt, közel 1500 méter magasan van, a Durmitor Nemzeti Park szélén. Innen indítottuk a túrákat. A Durmitorkülönlegesen szép, sziklás hegység, legmagasabb pontja a BobotovKuk, 2522 méter magas. Gyönyörű sziklákat, tavakat, barlangokatláttunk túráink során. A növényzet fenyőkből, magasabban örökzöld cserjékből, mohákból áll főleg, de vannak szép virágos rétek is. Sok túrázó járja a tájat, így a kijelölt túrautak arról is felismerhetőek, hogy alaposan ki vannak taposva.
A szállásunk egy kisebb házban volt, aminek a tulajdonosa egy 73 éves bácsi is a házban lakott. Ő egyébként író, nyelvtanár Belgrádban. Minden reggel várta, hogy előbújjunk, és délután, hogy hazaérjünk. Egyből jött, beszélgetett, megkínált helyi pálinkával, mesélt saját életéről, tapasztalatairól.
Első nap a Fekete tóhoz kirándultunk, és onnan tovább egy másik tóhoz, aztán fel az egyik hegybe, egy barlanghoz. Érdekesek errefelé a jelölések. Egy fajta jelölés van, és jelölt, illetve jelöletlen utat különböztet meg a tájékoztató tábla. Az út során vannak helyenként kirakva táblácskák, hogy mi merre van, esetleg hány kilométer, és kb mennyi ideig tart az út átlagos túratempóban.
Indulás előtt Frédi rám beszélt egy szuper bakancsot, ami első nap csupa piros kiütést okozott a bokám felett. Lehet, hogy túl szorosra kötöttem, vagy csak allergiás vagyok arra az anyagra. Mindenesetre első este megint a hideg rázott. Egy gyors fürdő, meleg tea és kalmopyrin után hamar elaludtam, és reggelig mélyen aludtam. Valószínűleg szükségem volt erre. Reggel pihenten, bár piros bokákkal ébredtem.
Másnap rövidebb túrát tettünk, de meredekebb útvonalon. A Tara folyó kanyonját tekintettük meg egy magaslati pontról. Állítólag Európa legmagasabb kanyonja, és a világ második legnagyobb kanyonja a Grand kanyon után. Európa könnyének is nevezik. 93 km hosszú, és 1300 méter a legmélyebb pontja. Valóban gyönyörű látvány tárult szemünk elé a hegy tetejéről. Sokan raftingolnak a folyón, állítólag csodálatos élmény, de gyakorlat híján, mi ezt most kihagytuk.
Harmadik napra egy nagyobb túrát terveztünk, nap végére 2300 méter szintemelkedést jelzett Frédi kütyüje. Ha jól értem, akkor ezt felezni kell, vagyis 1150 métert mentünk felfelé, és annyit lefelé. Mindenesetre sok volt. Kb 7 órán keresztül jóformán csak mentünk, az elkészített képeken igyekeztem a terepet megmutatni, de szerintem a fotó nem adja vissza az élményt. Kb 2200 méter magasra mentünk fel, és itt a lefelé út sem könnyebb. Edzőtábornak is beillett ez a pár nap.
Aztán átmentünk a tengerhez. A szállásunk Herceg Novihoz közel, Njivicében volt, ami a Kotori-öböl szélén található falucska, az országhatárhoz közel. A szállásunkról szép volt a kilátás az öbölre, és a napfelkelte is szép volt az erkélyről. Az úttól 118 lépcsőn lehetett a szobánkig feljutni. A parkoló odébb volt. Az úttól a tengerig még jó sok lépcső vezetett. Egy közeli szállodán keresztül juthattunk le a tengerhez, ahol az útlevelünket mindig le kellett adni. Alapvetően díjmentesen lemehettünk 8-19 óra között. Számomra furcsa volt, hogy egy tengerparti üdülőn nincs tengerparti élet. Este nincs hova kimenni sétálni, fagyizni, nézelődni,és nem lehet éjjel vagy hajnalban a tengerben fürdeni. Gondoltam, majd veszek itt egy jó kis napvédő szalmakalapot (vagy hasonlót), de nincs hely, ahol ilyesmit lehetne venni. Egy bolt van a közelben, ott meg lehet venni, ami éppen kell (kenyér, joghurt, gyümölcs).
Aranyosak, kedvesek az emberek, igazi nyári meleg időt fogtunk ki. Jól esett pár nap semmittevés. Ez a falucska, ahol vpltunk, az ország széle, ide csak bejönni lehet, és ugyanott kimenni, azt is másfél sávos úton, ahol az egyik oldalon a tenger van, a másikon hegyek. Szóval kocsival én csak egyszer mentem ki a faluból a nyaralás alatt. Tömegközlekedés nincs, itt taxival közlekednek a turisták, ha valahova menni akarnak. A nyaralás végére kiderítettük, hogy naponta négyszer hajóval is lehet közlekedni az öböl szomszédos településeire.
Sajnos, nem lehet szó nélkül elmenni a délszláv háború nyomai mellett. Sokfelé láttunk félbemaradt, régóta üres házakat, amik a valaha megkezdett, de félbemaradt fejlődésről tanúskodnak, és sok házon látni még golyó nyomokat is. A szállásunk mellett is egy ilyen félbemaradt ház nyomai őrzik a szomorú multat. Szállásadónk mesélt is pár mondatot azokról az időkről, amikor családtagok támadtak egymásra a különböző vallásuk miatt.
Első nap csak a reggeli órákban voltunk a tengerparton, és délután 3 óra után, amikor már a tengerparti hegy árnyékot vetett a strandra. Így megúsztuk leégés nélkül. Hazafelé menet megvettük a boltban az egyetlen napernyőt, hogy másnap hosszasabban tudjunk a strandon maradni. Végül másnapra vettünk napijegyet, ami azt jelentette, hogy használhattunk napágyat, napernyőt, és „allinclusive” fogyaszthattunk a büfében. Így a reggelivel, ebéddel, és a napi üdítőkkel sem volt gondunk. Úgy tűnt, egész nap felhős az ég, és főleg a napernyő alatt tartózkodtunk, de azért csak sikerült kicsit lesülnünk. Másnap délelőtt elővigyázatosságból nem mentünk napra. Délután elmentünk taxival Herceg Noviba, ahol megnéztük a város főbb történelmi emlékeit. A szép Adria parti város magán őrzi a történelmi emlékeket: török idők, velencei megszállás, erődök, templomok találhatóak a szűk városi utakon. Vacsoránkat egy tengerparti étteremben fogyasztottuk el. Egy két személyes tenger gyümölcsei tálat rendeltünk, ami különlegesen ízletes volt, és még a másnapi étkezésünk jelentős részét is fedezte.
A következő napot egy tengeri kirándulással töltöttük. Kishajóval elmentünk a Kék barlangba, ahol gyönyörű kék színű a víz, fürdeni is lehetett. A barlang tényleg nagyon szép, de a nyári csúcsidőszakra való tekintettel egymást érték bent a pöfékelő hajók. Ezután elmentünk az öböl bejáratánál lévő erődök mellett, volt olyan is, ami egy teljes szigetet elfoglalt. Látszik, hogy igyekeztek nagyon őrizni a bejáratot. Többnyire sikerült is, mivel viszonylag ritkán foglalták el a területet mások, igaz, azok maradtak is hosszasan. Utána egy tengerparti strandra mentünk, ahol a nap nagy részét töltöttük. Végre használtuk a napernyőnket is. A strandot különleges adottságú helyen alakították ki, szép kilátással az Adriára. Itt is csak a nyári csúcs okozott kellemetlenségeket. A strand teljesen tele volt, a parton napozó emberekkel, a vízben lehorgonyzott hajókkal, az éttermekben pedig barátságtalan pincérekkel, elszomorító kínálattal. A piros bőrfelületünket sikerült növelni egy kicsit, de elviselhető mértékben.
Elérkezett a hazaindulás időpontja is. Reggel viszonylag korán keltünk, és jól haladtunk a pakolással. Reggeli közben találkoztunk a szomszédokkal, akik időközben érkeztek. Két napot töltöttünk az egymás melletti békés szomszédságban. Mindannyian nagyon megörültünk, amikor felfedeztük, hogy ugyanazt a szép magyar anyanyelvet beszéljük. Ők délvidéki magyarok, Temerinből. Én különösen azért örültem, mert szerettem volna az utazást úgy tervezni, hogy valahol a délvidéki részen is töltsünk egy éjszakát, mivel még arra nem jártam. Így Katica és Csaba által kaptam ízelítőt az ottani emberek életéből, mindennapjaiból is. Kicsit nehezen ment az elválás, de mivel korábban megbeszéltük, hogy a garázsnál 10 órakor találkozunk a szállásadóval, így címcsere után sikerült elbúcsúznunk egymástól.
Irányba vettük újra Szarajevót. Új útvonal állt előttünk. A határátkelés Bosznia-Hercegovinába hosszas sorállás után gördülékeny volt. Boszniába átérve, hamarosan azon a részen találtuk magunkat, ahol jóformán csak kopár sziklák voltak. Néha láttunk egy-egy helységnév kiírást, de házakat alig láttunk. Kicsit később az út mentén nénik árultak mézet, szörpöt, fügét. Elgondolkodtató volt, hogy vajon miből és hogyan élhetnek ott az emberek.
Mostarhoz közeledve, nőtt a forgalom, jobb minőségű utakon tudtunk haladni. Mostartól Szarajevóig nagyrészt a Neretva völgyében vezet az út, ami csodálatos. A Neretva türkizes színe a hegyek közt tündököl az út mentén. Igazán csodálatos érzés volt itt autózni.
Boldogan értünk Szarajevóba, 10 nap után ismerősek voltak az utak, házak. Nem tudtunk ugyanabban a házban megszállni, mert épp filmfesztivál kezdődött a városban, és már lefoglalták a szobákat. A közelben foglaltunk szállást, de mivel a telefonom közben felmondta a szolgálatot, így nem tudott a tulajdonos velünk egyeztetni, és felmondta a foglalást. Szerencsére Frédi épp egy olyan hölgytől kért útbaigazítási segítséget, akinek volt aznap éjjelre kiadó szállása, így gyorsan elfoglaltuk. Újból eltöltöttünk egy kellemes estét a városban, visszatértünk kedvenc éttermünkbe, sétáltunk a belvárosban, beszereztünk néhány kisebb tárgyat, csemegét magunknak és kedves családtagjainknak, ismerőseinknek.
Másnap azzal ébredtünk, hogy az előző szállásunk címét jól feljegyezzük, mert az nagyon jó volt. Azért annyira kipihentük magunkat, hogy nekivágjunk az út hátralevő részének. Az útvonal már ismerős volt, nagyjából jól is haladtunk, Budapestig tervezett időben megtettük a kb 560 km-t, aztán jött az M0 és a felújítása, és a forgalmi dugó. Jó volt újra itthon érezni magunkat.
Jól esik a lábaimban izmokat érezni, a tüdömben levegőt, a fejemben tisztaságot. Hasonlít egy jól sikerült bringatáborhoz. Megismertük Európa egy újabb területét, új földrajzi helyeken jártunk, új emberekkel találkoztunk, az ő történelmükkel, érzéseikkel, életvitelükkel.
