Kilenc nemzetiszalag, és két székely kapu Dél-Lengyelországban
A honlap szerkesztői felkértek, hogy számoljunk be négynapos dél-lengyelországi, családi kirándulásunkról. Bár a kirándulást nem kerékpárral tettük meg, ennyiben tehát nem illik e honlapra, de szellemisége mégis közel van az Egyesület honismereti szellemiségéhez, ezért örömmel tárom az érdeklődők elé élményeinket.
Előre bocsátom, hogy én kirándulásaimat előre (szinte már idegesítő precizitással) tervezem meg, minden tiszteletem a spontán világcsavargóké, de én úti-, földrajzi-, és történelemkönyvekből hosszú előkészítő munkával választom ki a meglátogatandókat. E munka részben a széles választékban kapható, nagyon színes, és nagyon informatív, többnyire külföldiből fordított útikönyvek információin alapul. Ezekből kitűnő képet kapok az egyetemes értékekről, de legalább ilyen fontos számomra a könyvesboltok eldugott polcain található magyar szemmel íródott, magyar emlékekre fókuszáló kiadványok tartalma is. Így sikerült izgalmas – és ma is ápolt - magyar emlékekre bukkannunk a Kárpát-medencén túl, Rómában, Prágában, Horvátországban, Bécsben, Passauban de még a távoli Várnában vagy Aachenben is.
Ezek sorába tartozik Dél-Lengyelország és benne Krakkó meglátogatása 2008 nyarán, és itt ért bennünket a legtöbb szép élmény azzal kapcsolatban, hogy lehet ápolni a magyar emlékeinket hazánkon kívül is, és az – ez lenne a természetes – nem irritálja, sőt barátsággal tölti el az ottaniakat.
Kevesen tudják, hogy a Történelmi Magyarországból (amit mi Kárpát Hazának nevezünk) a trianoni békeszerződés következtében még Lengyelországnak is jutott néhány település. Amint a Tátrát nyugatról kerülve Dél-Lengyelországba lépünk, még több kilométeren keresztül a régi Árva vármegye területén vagyunk. Itt található Orawka (Oravka) településen egy csodálatos fatemplom. A környék fatemplomai egyébként az egyetemes kultúra részei, ez pedig talán az egyik legszebb. Mégis számunkra az a legfelemelőbb benne, hogy a XVI. század környéki belső festése az akkor elfogadott valamennyi magyar szentet ábrázolja. A falakon körbe-körbe sorakoznak a döntően Árpád-házi szentek, köztük pl. az egyik jelenet Szt. Istvánt ábrázolja, amint az országot ajánlja fel Máriának. Az első nemzeti színű szalaggal azonban a templomkertben találkozunk Várzeli Máté apát kanonok sírján, aki valamikor ennek a szép templomnak a plébánosa lehetett.
Krakkó belvárosába a hagyományos királyi koronázó útvonalon, a Flórián kapun léptünk be, és – Prága belvárosával hasonló hangulatú utcán – elsétáltunk az egyetemes értékek közé tartozó csodálatos piactérre. Megcsodáltuk a Posztócsarnokot, és a Szűz Mária Székesegyházat a gótikus Mária-oltárral, és meghallgattuk a híres hejnalt (melynek neve a magyar hajnal szóból ered). A templom melletti kis téren található egy kis Szt. Borbála templom, melynek karzata alatt egy lengyel nyelvű emléktábla emlékeztet azokra a magyarokra – köztük Antall József miniszterelnök apjára - akik a második világháború alatt a Magyarországra menekült lengyelek életét szervezték meg. A táblán nemzeti szalag ugyan nem volt de magyar nemzeti címer igen.
A piacteret elhagyva a Szent Anna utca sarkán Balassi Bálintra emlékező táblát találtunk, rajta nemzeti szalaggal díszített koszorú (második nemzeti szalag). Ez az utca vezet a Jagelló Egyetem csodálatos főépületéhez, melynek reneszánsz udvara lenyűgözött bennünket. Tovább bóklászva a városban az érseki palotán hatalmas II. János Pál képet találtunk, és innentől utunk során rengetegszer belebotlottunk Krakkó egykori érsekének az emlékébe, melyet a lengyelek elevenen ápolnak. A belváros fő ütőerén továbbsétálva Balaton Étterembe botlunk. Csavargásaink során nem igen találkoztunk még magyar étteremmel, Budapesten annál több kínaival …. Ez az utca vezet ki a Wawelhoz a királyi várhoz. Az utca végén egy fakeresztet találtunk, rajta, - ez a harmadik - azt átkötve egy nemzetiszínű szalag. Rá írva az ismert sorok „Polak wegier dwa bratanki”. A kereszten hatalmas felirat: Katyin. Nekünk magyaroknak a katyini vérengzéshez semmi, de semmi közünk, mégis azt hiszem, mélységesen egyetérthetünk ismeretlen honfitársunkkal abban, hogy a barát (más fordítás szerint testvér) fájdalma a mi fájdalmunk is.
Második napunkat Wieliczkában a sóbányában kezdtük. A bányában konkrét magyar szalaggal nem találkoztunk, de a lengyelek büszkén őrzik azt a hagyományt, mely a bánya alapítását Árpád-házi Szt. Kingához, – a lengyelek és litvánok védőszentjéhez – magyar királylányhoz, lengyel királynőhöz kötik. Sóból kifaragva megtekinthető a bánya alapításának legendája is és a legszebb terme a Szent Kinga kápolna, hatalmas méreteivel, és aprólékos sófaragványaival lenyűgöző. A teljes délutánt az ősi királyi várra, a Wawelra szántuk. Irigylem a lengyeleket, mert a királyi koronázási és temetkezési emlékhelyük - viszontagságos történelmük ellenére – megmaradt. Nekünk Fehérvárunk elpusztult, Pozsony meg soha nem volt az igazi. Magyar királyok sírjait Prágában és Bécsben láttam…. Szóval a lengyeleké megvan és szép. Négy magyar vonatkozású királyi emlék is van ebben a gazdag katedrálisban. Megtaláltuk az 1444-ben elhunyt Ulászló király síremlékét. A koporsó ugyan üres, hiszen a király a várnai csatamezőn lett eltemetve, és bár a lengyelek és a bolgárok is nagyon tisztelik, nekünk magyaroknak valahogy nem költözött a szívünkbe. Részben Ő volt az, akit soha sem koronáztak meg a Szent Koronával, részben a várnai csatavesztéshez a meggondolatlansága nagyban hozzájárult. Itt nem is találtunk magyar koszorút…. A templomban található Nagy Lajos magyar és lengyel király lányának, Anjou Szent Hedvig lengyel királynőnek a sírja. Tudjuk, hogy Hedviget magyar királynőnek szánta apja, de a lengyeleknek lett szerencséjük, mert ide került, és itt alkotott maradandót. A síron magyar nemzeti szalagos koszorú – ez a negyedik. Ismét egy magyar vonatkozású síremlék Sobieski János királyé. Szívem szerint ide is kívánkozik egy nemzeti szalag. Őt Bécs felszabadítójaként tartja számon a történelem, de ennek a hadműveletnek a mellékeként Ő volt az, aki megszabadította Esztergomot is a töröktől. A másik királyi városban, Esztergomban szépen ápolják a lengyel király emlékét. A székesegyház legjelentősebb magyar emlékével, és rengeteg nemzetiszín koszorúval azonban a kriptában Báthory István lengyel király és erdélyi fejedelem sírján találkoztunk (igazságos leszek, és egynek számolom, ez az ötödik). A kriptában kószálva több svéd királyi házból származó uralkodói sírt is lehet látni, de egyiken volt svéd nemzeti szalag…..
A továbbiakban a várban, illetve a palotában kószáltunk. Ismét elöntött az irigység a csodálatos késő reneszánsz udvar láttán, mert innen alig 300 km-re ugyanilyen szép és gazdag lehetett Esztergom, Buda, vagy Visegrád is. Félre az irigységgel, örüljünk, hogy ez legalább megmaradt. A Wawel és a Visztula kanyarulat megcsodálása után, a szállásunk felé még kitérőt tettünk Nowa Huta városrész felé. Ez az „Európai Unio egyetlen teljes egészében szocreál városrésze”, hát kérem szépen, lassan ez is egyetemes érték….
Harmadik napunk délelőttje egy lelkileg nehéz élmény volt, megnéztük az auschwitzi koncentrációs tábor múzeumát. Erről nem akarok sokat írni, azt gondolom, hogy egyszer mindenkinek végig kell sétálnia rajta. Lehet számháborút játszani a szörnyűség nagyságán, de ténye vitathatatlan. Magyar vonatkozása is már az első barakk első kiállítóterme első tablójáról ránk köszön: „Az Auschwitzba deportált zsidók becsült száma: 430 000 Magyarország, 300 000 Lengyelország” stb. A magyar barakk kiállításán azután természetesen koszorúval és nemzeti szalaggal is találkozunk (hatodik). A kiállítás egyébként igen korrektül mutatja be azt a tényt, hogy az európai általános zsidóüldözések közepette, Magyarországon a zsidóság viszonylagos biztonságban élt, igaz, ez a nemzeti szuverenitás elvesztése pillanatában annál nagyobbat robbant, és annál szörnyűbbé vált.
Krakkó felé autózva beugrottunk Wadowicebe. Ez a kisváros mostanában vált zarándokhellyé, hiszen itt született a Pápa (természetesen II. János Pál, de ő szerintem a generációnk jelentős részének továbbra is csak A PÁPA marad.). Szülőháza illetve keresztelésének temploma nyüzsög az emberektől, a templom előtt lévő szobrán lengyel szalagok, (valószínű inkább) olasz koszorú és magyar nemzeti szalagok, hát igen egy kicsit mi is magunkénak tartjuk….( ez a hatodik).
Krakkóban még egy érdekes új látványosságot megtekintettünk, egy XXI századi hatalmas (5500 fős) katedrálist. A 2002-ben II. János Pál által átadott csupa beton és üveg templom inkább sportcsarnokra, vagy színházteremre emlékeztet, de én igazán ebben nem vagyok mérvadó, mert nekem a római Szent Péter Székesegyház is túl nagy volt, egy gótikus templomban, vagy éppen Tákoson sokkal otthonosabban érzem magam. Természetesen a templomhoz boltok, szálloda, sőt WC is kapcsolódik, ahogy az a modern világhoz kell. Az említésre méltó ebben inkább a templom alagsora (altemploma) ahol néhány kápolna között egy kis magyar csodára bukkantunk. Az egyik kápolna Magyar Kápolna (más nemzetnek nincs). A modern kis termet két oldalán hatalmas mozaikok díszítik, rajtuk a magyar szentek boldogok és szentéletű személyek teljes gyűjteménye. Csodálatos élmény a falakon beazonosítani Szent Istvántól, Mindszenti hercegprímásig sokakat. A mozaikokon történelmi zászlóink díszelegnek az Árpádsávostól, a Lyukas zászlóig. Ezzel még nincs vége a csodának, a kápolna központi helyén egy arany kéz, benne Szent István ereklye (ujjcsontja, melyet Nagy Lajos király ajándékozott Krakkónak). Ugyan nemzeti színű szalag nincs, de a kápolna bejárta felett hatalmas nemzeti címerünk díszeleg.
Este visszamentünk Krakkó belvárosába. Nekem mindig különleges élmény, hogy ezeknek a szép városoknak az esti életét és a kivilágítását is megnézzük, átérezzük. Krakkóban sem csalódtam.
Utolsó napunkra is maradt bőven magyar élmény. Előbb Tarnówba vettük az irányt, ez a város Bem és Petőfi személyén keresztül meghatóan mélyen ápolja a magyar-lengyel barátságot. Előbb a Petöfiego téren álltunk meg, aminek a bejárata egy székely kapu. A kapun magyar és lengyel nyelven Petőfi: Az erdélyi hadsereg című verse olvasható. A parkban az erdélyi hadjárat győztes csatáit egy-egy kopjafa jelképezi, és a park végében Petőfi mellszobra (mondanom sem kell nemzeti szalagos koszorúval díszítve - hetedik). Szép a város főtere és temploma, és a várfal helyén körbefutó sétáló utca is. Itt Bem szobra, lengyel nyelven a lengyel és magyar közös hősnek állít emléket, és természetesen nemzeti szalagos koszorúval van díszítve (nyolcadik). A városban található Bem sírja. Ez önmagában is nagy élmény, hiszen a török száműzetésben meghalt Bemet mohamedánként temették el, ezért a lengyel katolikus egyház nem engedte meg, hogy lengyel földben nyugodjon, A megoldás egyszerű, szarkofágját nyolc korinthoszi oszlop tetejére egy kis tó közepébe helyezték el. A szarkofágon magyar felirat: ”Bem Apó a magyar szabadságharc legnagyobb hadvezére”. Nemzeti szalag, vagy koszorú nem volt de egy nagy nemzeti zászló igen, amelyik pontosan akkora, mint a mellette álló lengyel nemzeti zászló.
Tarnów után hazafelé véve az irányt még megálltunk Ószanecen (Stary Sacz). Itt van eltemetve Árpád-házi Szent Kinga. A kis kolostorban teljesen otthon voltunk. A bejárat mellett hatalmas székely kapu fogad bennünket rajta az egymásba fonódó magyar és a lengyel címer. A templom ajtaján az Árpád-kori magyar címer a templom egyik oltárán a Szent Korona stilizált képe, az udvaron Szent Kinga szobra magyar koszorúval, a kis múzeumban egy másik Szent Kinga szobor magyar címerrel, rajta és a teremben mindenfelé megemlékező koszorúkról származó nemzeti szalagok. (Megint csak egynek számolom, ez a kilencedik.)
Nagyon zsúfolt négy nap volt, csak fanatikusoknak ajánlom, de ha a fáradtságot elfelejtjük, már csak a nagyon-nagyon felemelő emlékek maradnak meg.
