Engedjétek meg, hogy megosszam veletek egy csodálatos hét emlékét, melyet a Felvidéken töltöttünk augusztusban. Utunk érintette az egykori Gömör, Sáros és Szepes vármegyénket. Már az utazásunk napján is számos érdekességet láttunk. Először az Ochtinai aragonit barlangban tettünk egy sétát. Az UNESCO védettség alatt álló barlang különleges képződményei a mennyezeten és az üregekben képződött különféle formájú aragonitkristályok. Engem korallokra emlékeztettek leginkább. Rozsnyó hangulatos főterén tettünk egy sétát, megcsodáltuk a műemlékházakat, meghallgattuk az órajátékot és megettük az első sztrapacskát a héten. Krasznahorka büszke vára mindannyiunkat lenyűgözött. Szerencsére magyar nyelvű idegenvezetéssel járhattuk körbe a vár konyháját, számtalan lakóhelyiségét, kápolnáját és kriptáját. Hihetetlen, hogy ennyi korabeli bútor, porcelán, fegyver, hangszer maradt itt teljes épségben. Innen a település határában található szecessziós stílusú Andrássy-mauzóleumhoz mentünk, melyet Andrássy Dénes gróf építtetett szeretett felesége, Franciska síremlékéül. Lekéstük az utolsó tárlatvezetést, ezért a betléri Andrássy kastélyt csak kívűlről tudtuk megnézni, de a parkban tettünk egy sétát. Szállásnak egy Igló közeli településen béreltünk házat. Innen indulva tettünk csillagtúraszerűen kirándulásokat a környékre.
Első nap a Hernád-áttöréshez túráztunk. Érdekes, hogy a Szlovák Paradicsom Nemzeti park területén belépődíjat kell fizetni a kirándulásért. Mi ezt a parkolóban megtettük, ezért a turistaút kezdetén a bokor mögül váratlanul előbukkanó ellenőr bácsinak fel tudtuk mutatni a jegyünket. Az út egyébként félelmetesen szép volt. Láncokba kapaszkodva a függőleges sziklafalba épített fém tálcákon állva láttad magad alatt a Hernád folyót. Időnként egy-egy függőhídon átkelve a túlparton folytatódott az út. Megjegyezni kívánom, hogy bámulatos a szlovákok fittsége. Bármerre jártunk, mindenütt rengeteg a turista. Hihetetlen, de a legkisebbek már az apjuk hátizsákjában részt vesznek a kiránduláson. Az idős generációról nem is beszélve. A Magas-Tátrában zergéket meghazudtoló ügyességgel szökellt el mellettünk egy nyugdíjas csoport.
Második nap a lengyel-szlovák határfolyón a Dunajecen tutajoztunk. Egykor itt az ezeréves magyar-lengyel határ húzódott. A Vörös kolostortól indultunk, és 10 km-t ereszkedtünk le a krisztálytiszta vizű, sebessodrású folyón. A vezetőnk, népviseletbe öltözött gorál tutajos volt. Többszáz méter magas sziklafalak meredeztek kétoldalról. Feledhetetlen élmény. Ezután a Tátra lengyel oldalán Zakopanét látogattuk meg. Árpit az öles gerendákból épített gorál faházak, engem a sajtpiac bűvölt el.
A harmadik napot a Magas-Tátrában töltöttük. A Magas-Tátra a szívem csücske! Még most sem lehet döbbenet és fájdalom nélkül nézni a tájat. A négy évvel ezelőtti pusztítás nyomai nagyon sokára fognak begyógyulni. A Lomnici csúcsra ezúttal sem sikerült feljutnunk. Sebaj, jövünk újra! Nem lehet elégszer gyönyörködni a Tar-patak hatalmas görgeteg szikláin lezúduló víz látványában, és nem lehet elégszer körbesétálni a Csorba-tavat! Az egyik legszebb kilátás, amit valaha láttam a Lomnici csúcs alatti magaslatról, 2190 méter magasból nyílik. Ide a Kő-patakig lanovkával, onnan libegővel lehet eljutni. Szédítő mélység tátong a lábad alatt a tekinteted pedig nem tud betelni a messzi hegycsúcsok látványával.
A negyedik napon Ólubló várát és az alatta elterülő skanzent kerestük fel. A vár 711 méteres magaslaton áll, és számunkra arról nevezetes, hogy itt került sor 1412-ben, Zsigmond magyar, és II. Ulászló lengyel király találkozójára, melynek eredményeként béke- és kölcsönös segélynyújtási egyezményt kötöttek. A skanzenben a környékbeli települések népi építészetének szépséges faházait néztük meg. A legjobban egy kicsiny görög-katolikus fatemplom tetszett. Hazafelé Késmárkon fagyiztunk. Ez a város nekünk Thököly Imre miatt oly kedves. Itt született a fejedelem, és 1906-os újratemetése óta itt is nyugszik. A reneszánsz vár udvarát körbejárva kiléptünk a Thököly címeres kapun, majd végigsétáltunk a főutcán. Mindkét oldalon színes, vakolatdíszes, századfordulós homlokzatok, kellemes kiülős fagyizók, bérelhető lovashintó teszik hangulatossá a városképet.
Lőcsén a Szent Jakab templom szárnyasoltára lenyűgöző. Lőcsei Pál mester alkotása impozáns méretével a legnagyobb a későgótikus szárnyasoltárok között. A számos gótikus, reneszánsz és korabarokk polgárház, köztük a sgrafittós homlokzatú Thurzó-ház is a város egykori gazdagságáról tanúskodik. Ezért az árkádos városháza épületében található Szepességi Múzeum szerény anyagával nem kis csalódást okozott.
Ötödik napon ismét a természet egyik csodájában gyönyörködhettünk. A Száraz-fehér-völgy nevű turista útvonalon, a keskeny szurdokot, hol vaslétrákon mászva, hol összetorlódott uszadékfákat kerülgetve jártuk be. A korlát nélküli falétrákon egyensúlyozva pedig az alattunk lezúduló Tálacska-vízeséseket csodálhattuk.
Hatodik napon Szepes várát látogattuk meg. Az UNESCO világörökség részét képező hatalmas vár, több mint négyhektárnyi területen fekszik. A vár történetében szerepet játszott IV.Béla, Kun László, valamint a Felvidék nagyura Csák Máté is. A vár falai között született az utolsó magyar király Szapolyai János.
Hazaindulásunk napján szakadó esőre ébredtünk. Ez azonban nem tarthatott vissza attól, hogy jelentős kitérőt téve ne látogassuk meg Bártfát. A világörökség részét képezi e festői városka. A történelmi városmag központja a téglalap alakú tér, melyet gótikus polgárházak vesznek körül. A tér közepén a hajdani városháza áll. A legjelentősebb épület a Szent Egyed plébániatemplom, melyet 11 épségben ránk maradt későgótikus szárnyasoltár díszít. A barátságtalan, esős időben, jól esett egy csésze forró kávé és sütemény, melyet egy igazán hangulatos, régi polgári bútorokkal berendezett cukrászdában fogyasztottunk el.
Utunk következő állomása Eperjes, egykori Sáros vármegyénk központja, volt. Rövid sétánk során megtekintettük a Szent Mihály plébániatemplomot, a Rákóczy-ház reneszánsz festésű homlokzatát, a Neptun kúttal szemben lévő városházát. Végül Kassán álltunk meg. Sétáltunk az orsó alakú főtéren, elandalodtunk a zenélő szökőkutat látva-hallgatva, melyhez egyik oldalról az Állami Színház szép épülete ad hátteret, a másik oldalon a város jellegzetes épülete a Szent Erzsébet székesegyház magasodik. Nem kis büszkeséggel böngésztük a kapu fölötti szobrokon a magyar királyok neveit. Egy magyar csoporthoz csatlakozva jutottunk le a kriptába. Semmilyen felirat, tábla nem jelzi Rákóczi sírhelyét valamint azt, hogy kérni kell a kripta kinyitását, mivel a lejárat egyébként zárva van. A fejedelemnek, valamint anyjának Zrínyi Ilonának és hűséges bujdosó társainak szarkofágjait elborítják a nemzeti színű koszorúk. Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni a márványba vésett sorokat:
„Számkivetésüknek I. Ferenc József ap. királyunk vetett véget, ki drága poraikat a nemzet határtalan örömére visszahozatta, és a haza szent földjén helyeztette örök nyugalomra 1906. évben. Az ő dicső emlékük erősítse az utódok hazaszeretetét.”
Kedves Barátaim! Nem mondom, hogy mindennel elégedettek voltunk, de az biztos, hogy történelmi városaink főterei szépek, virágosak, rendezettek, a műemléképületek felújítottak. Tudjátok, hogy Kassa lesz 2013-ban Európa egyik kulturális fővárosa? Remélem, hogy a képeket nézve, és ezt a szerény (próbáltam röviden, hiszen mindenről oldalakat lehetne írni) ismertetőt olvasva, Ti is kedvet kaptok Kárpát-hazánk e szép tájának felkereséséhez.
