Szemlélődik is egyben, hogy hátha... De nem hiányzik az asztalról semmi. Még a dohányzacskója is azonmód ott hever, ahogy letette, míg az ételt rakta. Csak a pipáját nem látja mellette. Ezen meg is hökken. Elkomolyodva pislog. De csakhamar eszébe jut, hogy a kamrában tette le a pipát a korpás zsákra. Hat csomó dohány is rejlik a szobában, a pad alatt, szélről, - azt is megnézi. Ott van mind a hat.
- Nem járhat messze, - tűnődik aztán az öreg, - utána viszem a csizmát. A harmadik szomszédba se juthatott el még.
Felölti a szűrét. Totyog a csizmával a hóban a falu belseje felé. Fülel, hogy merre ugatnak a kutyák?
De a kutyák hallgatnak. Az utcán csak egy kis prémkabátos, prémsapkás fiut lát, amint nekiszalad a jégnek, s mingyárást el is vágódik rajta, mintha bottal kapták volna el a lábát.
Várja az öreg, hogy felkel. De nem kel fel a fiucska.
- Ejnye, ejnye!
Nézi, hát fekszik a fiucska, mint a holt. Fehér az arca, szőke a haja. Uri fiu forma, noha kopottas a nyakán a prémecske.
Hümmög az öreg.
- Kinek a fia lehet? Sohse láttam én ezt a gyereket. No vagy a lába tört el, vagy a feje szakadt be, hogy hanyatt esett. Ki fia lehet? Vendég gyerek talán a kántoréknél vagy szűcséknél? vagyhogy valamelyik zsidóé volna?
A vállára veti a csizmát és felveszi a gyereket a két karjába. Pedighát nehézke őneki, van már vagy nyolc éves.
Nézi.
Nincs benne élet. Csak lóg annak keze lába.
Viszi a zsidó boltba.
- A maguké ez a kis kölyök? Itt esett el a jégen.
Zsidóék nem vállalják. Nem ösmerik. Kocsmás varga jön szemben. Az sem ösmeri. Kupori-Kissné jön a lányával. Azok sem ismerik.
- Elviszem a községházára, - gondolja András, - majd onnan aztán a kisbíró hazaviszi.