Gárdonyi Géza: Arany, tömjén, mirha című karácsonyi elbeszéléskötetéből
JANCSI DÁDÉ
Karácson szent estéjén a kocsmában ugyancsak verekedtek. Botok forogtak a fejek fölött. És kések villogtak, és palaczkok szállongtak. A cigány-banda összehúzott nyakkal kotródott kifelé. Leghátul a brúgós. Takarta szegény a szerszámát, ahogy lehetett. Hát a szerszámnak nem is történt baja, de bezzeg őneki magának: egy szódás palaczk a fejéhez tévedt. Csak eldőlt a brúgójával együtt.
Meghalt.
Vén ember volt már, és eredetében nem is cigány. Mégishát cigánynak számítódott. A banda fiataljai dádénak, vagyis apámnak szólították.
Jancsi apó, - vagyhát cigányúl Jancsi dádé, - még abban az órában feljutott a csillagokon túl a lelkek országába.
Mások is érkeztek vele: urak, parasztok, asszonyok, gyermekek. Sokan, száznál is többen.
Egy király is, - a korona a fején. Egy püspök is, - az ezüst bot a kezében. Valamennyien olyanok, mint a Földön, de csak mint ahogy a kút vizében látszik az ember: fönt aki áll, lent is áll. Az Égben persze fordítva van az ügy: a földi test van lent, fönt az égi. A földi test elsemmisül. Az égi már a valóságos, bár se sulya, se megfoghatósága.