Úgy nyolc óra tájt benyit az urasági konyhába a nagyságos asszony is. Rendelkezik: miből, mit hogyan főzzenek-süssenek.
- Maga meg Marcsa, győjjön be, takarítson a karácsonfa körül. Legalább lát is valami szépet: a doktor fiam hozott nekem Pestről ajándékot, amilyet még nem látott a maga falusi szeme.
Belépnek a szobába: a nagyságos asszony a falra mutat.
Hát Marcsa szinte megrogyik: akkora szép életnyivalóságú Jézus-kép virít a falon, hogy szinte mozdul onnan.
Marcsa összecsapta a kezét, a lába megcsuklott, térdre esett.
- Oh Istenem, Istenem, - rebegte elnedvesülő öröm-szemmel, - nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy az uram is lássa. Meg apámuram is. Mert megálmodtuk mink ezt a képet az éjjel. Mind a hárman egyazon órában megálmodtuk.
S elmondja az álmukat.
A nagyságos asszony csodálkozik, de sehogy nem engedheti, hogy a két csordás belépjen a szobába. Meg ha azok, hát a többi béres is.
- Patkós az urad csizmája, - mondta a fejét rázva, - az apósodé is: minden lépésük belényomódik a padlóba.
Könyörög az asszony, hogy legalább az ura. Mezítláb is bejön az ő ura, csak engedje meg, legalább az urának engedje meg. Hát úgy megengedte végre a nagyságos asszony, annak az egynek.