De az a hely épp a befejező sora volt Máté evangéliumának. A csordás mégishát olvasta:
... véletek vagyok mindennap a világ végezetéig...
- Nincs tovább.
- Hát olvasd akárhol, - mondja az apja, - szent igék ezek, akárhol szánt is a szemed belé.
János megint fordított egynéhány levelet. Előre, hátra. Azt a helyet kereste, amelyik Urunk születéséről szól. Nem találta. Végre is belekezdett.
Tíz esztendeje nem olvasott már könyvből, hát meg-megnyeklett a szóban. A pontoknál nem szünetelt, mintha ott se volnának; mondat közepén meg leeresztette a hangot, mintha ott volna a pont. Botladozott, erőltette a szemét, nyelt is olykor, mintha csak azért kellene várniok a következő szóra.
Dehát azért megértették. Krisztus urunk megjelent a halála után két tanítványának, Emnauszba menet.
Megértették.
Az Emnausz-szóval azonban igen megbajlódott János.
- Emenász... emeneusz... enmenusz... - emma...
Neki-neki igyekezett, mint dongó az ablaknak, de sehogy sem jutott ki belőle. Hát végre is más helyre fordított.