De aztán siet vissza a meleg vacokba, mert a hideg már derékig telefolyta a szobát. Erről Tutajosnak eszébe jutnak összes bűnei, és felkel megrakni a tüzet, ami komoly lelkierőről tanúskodik.
Matula pipál.
– Több nádat! – mondja Tutajos felé, ami annyit jelent, “hogy a fellobbanó erős nádlángok kinyomják a hideget a kéményből, egyúttal beszívják a levegőt a szobából, szóval “cúgot” csinálnak. Ez meg is történik, s most kellemes dolog a felhalmozott fában dúskálkodni. Tutajos remekel a tűzrakásban, aztán visszabújik az ágyba, mert mit csináljon egyebet? Csend van, csak a tűz pattog, s a pipafüst egészen fent folyik ki az ajtó szemöldökfája alatt, jelezve, hogy addig már tiszta a levegő.
Bütyök később beteszi az ajtót, és csak egy pillantást vet kifelé, mert tíz lépésnél messzebb úgysem látni.
– Nyolc óra – mondja. De nem válaszol senki, mert teljesen mindegy: nyolc óra vagy kilenc. Zsongó, álmos lustaság tölti meg a felmelegedett szobát, amelyben a tűz villanásai kószálnak, s a pattogás olyan meleg, mintha a nyár ezüstös pozdorjája törne öreg emléktilókon.
Bütyök később arra ébred, hogy Tutajos felől erős korgás hallatszik. Bütyök mosolyog, erre olyat kordul a saját gyomra, mintha kugliznának valahol. A jeles ifjú gondolatban hurkát és egy kis húst javasol gyomra jajongásának megszüntetésére, s ezenközben újra elalszik. Végül Matula erélyes pipakupak-ébresztője egyszerre nyitja ki a szemeket.
– Reggelizni már nem érdemes – mondja az öreg –, majd az ebédnél pótoljuk. Úgy gondoltam, egy kis rendet csinálunk a ház körül, mert már mozogni sem lehet a hótól. Akkor megebédelünk, egy kicsit kipihenjük a lustálkodást, aztán – odanézett a csomagok felé –, aztán majd mindennek eljön az ideje.
Ekkor már tíz óra körül járt az idő. De a hó olyan teli marokkal esett még, mintha csak most kezdte volna. A kutyák ettek, de azonnal visszamásztak a hálóba, és csak akkor bújtak ki megint, amikor Tutajos lapátolni kezdett.